Binjámin Netanjáhu izraeli miniszterelnök magyar idő szerint ma este 19:25 órakor rendkívüli sajtótájékoztatón fontos bejelentést tett a tel-avivi kormányzati központban. A kormányfő bejelentésére a nem sokkal korábban az izraeli Eskol körzetet ért, hat izraeli halálos áldozatot követelő és több súlyos sebesülést okozó palesztin aknatámadás után került sor. (A Fálásztín el-Jom hat halott katonáról, míg az izraeli sajtó négyről beszél. Netanjáhu nem mondott számot, de célzott rá, hogy katonákról van szó.)
"Nincs ennél igazságosabb háború, mint amit jelenleg vívunk a Gázai övezetben", jelentette ki elöljáróban Netanjáhu."Az alagutak fölszámolására indított művelet az első lépés a Gázai övezet demilitarizálására. Kegyetlen ellenséggel állunk szemben, s ezért még hosszabb küzdelem előtt állunk, hogy védjük a gyermekeinket, a polgárainkat."
Bogi Ájálon izraeli hadügyminiszter ezután bejelentette, hogy az izraeli hadművelet újra teljes erővel folytatódik. "Addig harcolunk, míg a Hamász végleges vereséget szenved.", jelentette ki a hadügyminiszter, majd álszent módon sajnálkozást fejezte ki, amiért a Hamász élő pajzsként használja a Gázai övezet lakosságát. "Ám minket ez nem riaszt el attól, hogy megvédjük a saját gyermekeinket, polgárainkat".
Beny Ganz izraeli vezérkari főnök kijelentette, hogy a hadművelet nagyszerű pontossággal folyik tovább a levegőből, a tengerről és a szárazföldről egyaránt. "Igen sajnáljuk, hogy polgárok is meghalnak a háború folyamán, de erről elsősorban a Hamász tehet, mert például az általunk ma megtámadott gázavárosi Sifá' kórházban is hadállást rendezett be", mondta a vezérkari főnök, majd kijelentette: semmi kétsége afelől, hogy az izraeli hadsereg győzelmet arat a Hamász felett.
Hering J. - Kuruc.info