Október 26-án az oroszok is visszaállnak a téli időszámításra, de úgy is maradnak. 2011 óta nyári időszámítás volt, most ezt megfordítják. Úgy ítélik meg, nem volt hasznos az időzónák csökkentése sem, mert az is rosszat tesz az emberek bioritmusának és hangulatának.
Mindez egy új törvény értelmében történik, idézi az Agence France-Presse a Kreml nyilatkozatát. Nem ez az első ilyen változtatás, 2011-ben az akkori elnök, Dimitrij Medvegyev „örök nyarat” vezetett be az országban, Moszkvában akkor Greenwich-hez (egészen helyesen az egyezményes koordinált világidőhöz) képest négy óra pluszra álltak rá. Most ősztől GMT/UTC+háromban lesznek.
Ám nem politikai vagy gazdasági, hanem egészségügyi indokok állnak az állandó téli időszámítás bevezetése mögött. Az új törvénytervezetet ugyanis az orosz parlament alsóházának egészségügyi bizottsága nyújtotta be, mondván, a Medvegyev-féle időszámítás rossz hatással van az emberek bioritmusára.
Emellett újra tizenegyre módosítják az időzónák számát, miután 2011-ben kilencre csökkentették. A cél az, hogy az órák minél jobban igazodjanak a helyi napfelkeltéhez, ugyanis a Medvegyev-féle módosítás miatt sokan vaksötétben ébredtek fel nap mint nap.
(VS.hu nyomán)