Felháborodott sepsiszentgyörgyi intézményvezető jelezte, hogy a cigányok horoggal felszerelt botokkal járják a várost, és fosztogatják a Caritas által kihelyezett ruhagyűjtőket. A Székely Hírmondót kérték meg, hívják fel az illetékesek figyelmét a jelenségre.
A nevét nem vállaló intézményvezető elmesélte, kedden délután szemtanúja volt egy esetnek, amikor a bűnöző népség különleges, kampós botokkal piszkálták ki a ruhákat a Sugás áruház környéki tárolóból.
– Miután kihalásztak egy-egy ruhaneműt, ott helyben felpróbálták, amit jónak találtak, azt eltették, a többit pedig szétszórták – háborgott a férfi.
Varga Csaba, a Caritas logisztikai igazgatója a székely lap érdeklődésékre elmondta, sajnos, országos jelenség a fosztogatás, mi több, az anyaországban halálesethez vezetett a rejtett erőforrások kapzsisága.
– A dobozokat nem tudjuk őriztetni, így mindenhol megdézsmálják ezeket – magyarázta Varga. – Brassóban például egy roma bemászott a tárolóba, és mivel a belsejében sötét volt, gyújtóval vagy gyufával próbált fényt csinálni, amitől lángra lobbant a tartalma. Szerencsére ki tudott menekülni az illető. Magyarországon egy gyereket engedtek le belsejébe, a szerencsétlennek beszorult a feje, és életét vesztette.
A logisztikai igazgató egy hasznos tanáccsal rukkolt elő: abban az esetben, ha az adakozók zacskókba tennék az adományokat, a guberálók nehezebben tudnák kihalászni ezeket.
Sepsiszentgyörgyön tizenöt, Kézdivásárhelyen hat, Kovásznán öt, Bodzafordulón és Bodzavámon egy-egy használtruha-konténert helyezett ki a katolikus szeretetszolgálat, eddig az emberek többnyire használható és hasznos adományokat dobtak be a fehér-piros fémdobozokba.
(hirmondo.ro nyomán)