A pénzügyi nyomozók a korábbi, 6 milliárdos áfacsalás mellett újabb, 1,7 milliárdos ügyet tártak fel, ami a gyanú szerint a győrszentiváni színesfém-kereskedő klán számlájára írható. A család egy fiatalabb tagját kedden vette őrizetbe a NAV győri bűnügyi igazgatósága.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Nyugat-dunántúli Regionális Bűnügyi Igazgatóságának vezetője, Csiszár Csaba alezredes elmondta: az ügy nem része a korábban többmilliárdos áfacsalás miatt folyó eljárásnak, ez attól függetlenül indult. Igaz, a gyanúsítottak között szerepel a klán több, már előzetesben lévő tagja is, ám ebben szerepet kapott a család fiatalabb korosztálya: az egyik unokaöcs, akit kedden reggel győrszentiváni lakásáról állítottak elő a pénzügyi nyomozók.
Zoom
Egy szobácska a sok közül - szegényes, de legalább ízléses...
Csiszár Csaba alezredes tájékoztatása szerint az igazgatóság a cseh partnerhatósággal közösen tárta fel az újabb ügyet. A gyanú szerint ez esetben nagyrészt körbeszámlázással csaltak el több mint 1,7 milliárd forint áfát. A fémkereskedelemmel foglalkozó klán tagjai felügyelték a folyamatot. Magyarországi felvásárlótelepük a fémet megvette, majd eladta egy cseh tulajdonú cégnek, az pedig az őáltaluk alapított, saját cseh cégeiknek továbbította a fémhulladékot. Magyarországra tőlük került vissza ismét az áru. Az ügyletek közt sorozatosan igényelték vissza az áfát. Volt, hogy már nem is iktattak közbe cégeket, s az áru is egyszer mozgott, utána már csak a papírok „pörögtek".
A másik, nemzetközi nyomozócsoport felállításával megoldott ügy gyanúsítottjai közül hat szerepel gyanúsítottként az új eljárásban is. Jelenleg heten vannak előzetes letartóztatásban. Csiszár Csaba tájékoztatása szerint várhatóan más gyanúsítottjai is lehetnek az ügynek.
A gyanúsítottak előzetes letartóztatásáról ma dönt a Győri Járásbíróság.
A hatmilliárdos adócsalás
Luxusautókat, ingatlanokat, ékszert, aranyat és készpénzt foglaltak le, mintegy 1,7 milliárd forint értékben a pénzügyi nyomozók az elfogott győrszentiváni színesfém-kereskedő klántól, amelynek tagjait áfacsalással gyanúsítják. "Szlovákiának" 5 milliárd, Csehországnak mintegy 900 millió forintnak megfelelő kárt okoztak. A társaság tevékenységét a győri bűnügyi igazgatóság koordinálásával működő nemzetközi nyomozócsoport számolta fel.
(Kisalföld nyomán)