wtf_baba.jpgFurán nézhettek a magyarországi közélettel foglalkozók, amikor kiderült: a Jobbik egy zsidó származású úriembert indít polgármester-jelöltként Miskolcon. Sőt, mi több, nemcsak indítja, hanem nyilatkozatok tucatjaiban védte meg az illetőt. A Kuruc.info, amely amúgy oly kényes a "fajtajellegre" pedig utánközli a Alfahír "önmagamat megszerettetem" típusú interjúját Jakab Péterrel.

Ha azt hittük volna, hogy feje tetejére állt a világ, s a Jobbik lassan filoszemita hadjáratba kezd minden pártján belüli "náci ellen", akkor tévedtünk. Nem állt feje tetejére a világ, csak elindult ezen az úton.

Hogy aztán a másik irányból érkezzen egy hír, amitől kimeredt a szemünk: Gyurcsány Ferenc, a magyar demokraták pápája, az ösződi rétor dobta be a nyári langymeleg mocsárba a következő kavicsot, mit kavicsot? - kősziklát! A Demokratikus Koalíció azt a Pásztor nevű korábbi rendőrt indítja - hol másutt? - Miskolcon polgármester-jelöltként, aki korábban, még Gyurcsány rossz emlékű miniszterelnöksége idején tett olyan kijelentést, miszerint a cigányok többsége bűnözik. Gyurcsány és az akkori Charta Dhemocratic Co. Inc. (gy.k.: kormány) lépett is, leváltották a "rasszista" rendőrt.

Most pedig őt indítják, és a faramuci helyzet ellen tiltakozó, a liberalizmust némiképp komolyan vevő Gulyás Mártont, aki nem átallott tiltakozni ez ellen a Gyurcsány-hívek jól megverték. A tolerancia jegyében, nyilván.

Szóval Magyarország ilyen fura hely lett, ahol a "demokraták" jobbszélről padlógázzal a járdán előzik a "nácikat". S van még cseresznye a tortán levő habra is:

A kommunista örökséget (majdnem azt írtam: ökörséget, s az sem lett volna hiábavaló) nyíltan felvállaló Munkáspárt elnöke, Thürmer Gyula a minap az I. világháború kitörésére emlékezvén Trianon rablóbékének nevezte, s szerinte "a határrevíziót az elmúlt 25 évben fel kellett volna vetniük a magyar kormányoknak".

Szóval, a komcsik is a járdán, jobbról előzik padlógázzal a "nácikat".

De kérem, hol marad hely a gyalogosoknak?

Felcser V. Örs

-->
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

A bejegyzés trackback címe:

https://jobbegyenes.blog.hu/api/trackback/id/tr676509039

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szúrófény 2014.07.15. 06:25:37

„De jaj nekik, ha nem alkalmas vezért emelnek maguk fölé! …ha valami békebeli tekintélyt, valami szűk látókörű bürokratát, vagy kicsiny lelkű intrika mestert emelnek vezérükké. A kiskaliberű vezető, a közönséges politikus,, vagy nagyon következetes, vagy stréber szolgalélek, afféle merev tekintélypolitikus, aki felfelé hajlong, lefelé tapos! A kisebb tehetségek irtóznak a közelükbe engedni a nagy tehetségeket, sőt inkább eltaszítják maguktól… attól rettegnek, hogy a nagydolgot, amit ők szerettek volna megcsinálni, de gyávák, vagy kicsik voltak hozzá, ő majd megcsinálja. S nekik ez gyalázat lesz, mert leleplezi az ő kicsiségüket, holott a tekintély fényében sütkéreznek. Az erőszakos ember, azonban erővel próbálja pótolni az észt, és a véleményt, s ezért az emberek, már eleve nem szeretik gőgje miatt, így kiesik a vezetésből” Veres Péter.

laci0011 2014.07.15. 07:48:45

Trianon az elitünk szellemi és erkölcsi szintjének eredménye volt,ma is azt képzelik hogy a világnak tőlünk kell tanulnia,gomdolom putincidázást,puccsolást,goebbelsi agymosást,faluba stadionépítést...

maxval, a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.07.15. 07:59:50

Ez inkább a normalizálódás jele. Dőlnek az utóbbi 25 év ostoba ballib tabui.

maxval, a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.07.15. 08:00:45

@laci0011:

Ami Putyint illeti, Európának sokat kellene tanulnia tőle. Ez tény.

bölcsészmérnök · http://pillanatkep.blog.hu/ 2014.07.15. 08:17:22

Gyurcsányisták verik a Bajnaista provokátort. Kezd egyre bizarabbá válni a DK! Gyurcsány nagyon hatékonyan képes volt maga köré vonzani a szemetet, politikai hullák és szellemi fogyatékosok gyűltek össze körülötte. A néhány száz hiszterizált nyugger és a cigányozó Eörsi csak hab a szartortán!

m.cdn.blog.hu/ms/mszptemeto/postimage/e_rsi_00_1405084598.jpg

Gábor Jonás 2014.07.15. 08:29:53

Ferinek tök mindegy, csak írjanak róla, mert ha nem abba belebetegszik.

laci0011 2014.07.15. 08:38:46

@maxval, a gondolkodó birca: Nem vagyol 1 észkombájn kérődző,benzinkutat imádol aki úgy akarta Ukrajnát baráttá tenni hogy 3-szorosára emelte nekik a földgáz árát.Mekkora baromnak kell ehhez lenni?

István Tamasi 2014.07.15. 09:26:43

Tipikus szélsőjobbos blog a manapság divatos szélsőjobbos hívószavakkal: filoszemita, Gyurcsány, Bajnai, megspékelve egy kis kommunistázással. Ez kell a hívek további félrevezetéséhez.

maxval, a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.07.15. 09:32:48

@laci0011:

Ha jól emlékszem, 1940-ben Churchill sem szállított földgázat kezdvezményes áron Hitlernek...

Az evolúció megfordítója... vissza a fára! (törölt 2014.07.15. 10:07:32

@István Tamasi: most eppen a jobboldalinak nevezett csapat hatradol es ragyujt
Addig a gyurcsanyistak es a bajnaistak verik egymast. Frusztralo lehet, hogy ugyanarra a 3-4%-nyi nyuggerre hajtanak. Es emiatt is kepesek egymasnak esni.

Horn Gyufa is karhatalmistabol lett miniszterelnok, akkor egy ciganyozo rendorkapitany (lehet azt jol csinalta) miert ne lehetne balos polgi jelolt.

István Tamasi 2014.07.15. 10:30:27

@Az evolúció megfordítója... vissza a fára!:
Már az tévedés, hogy az mszpt, dk-t /gyurcsány/, együtt-pm-et /bajnai/ baloldalinak nevezi.

wallenberg8805 2014.07.15. 11:39:13

* * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * *

Trianont maga Lenin is rablóbékének nevezte, ebben az egy dologban egyetértünk.

* * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * *

István Tamasi 2014.07.15. 11:56:21

@wallenberg8805:
Ez igaz. Engem, amikor trianonoznak, mindig zavar, hogy a kb évszázados előzményeit, az oda vezető utat próbálják elhallgatni, elhazudni.

laci0011 2014.07.15. 19:20:26

@maxval, a gondolkodó birca: Látom te minden kilométerkőnél ott vagy kérődző,a benzinkutas csávó barátait buktatta meg a 3-szoros gázárral,így aztán odahagyták az arany budiülőkét,állatkertet,milliárdos bankszámlát,mehettek azt csinálni amit acsuti szokott a putinrépával.

DFK 2014.07.16. 12:22:59

Tényleg csuda dolog látni, ahogy a baloldal jobbról próbálja előzni a Jobbikot. Mindig momdtam, ha hasznosnak érzik, ezek még kefebajszot is fognak növeszteni.

BPO654 2014.07.16. 18:06:33

@laci0011:
Oroszország kemény hely, írhatnák, h mindennap megőrült...
Egy friss kemény video:
Külön felhívom a figyelmet a jobb sávban álló mentőautóra és annak (el)mozgására!!!

www.blikk.hu/blikk_aktualis/eltaposta-aldozatat-az-agressziv-sofor-video-2268065
süti beállítások módosítása