Vlagyimir Putyin elnök korábban világosan megígérte: nem fogja sorsára hagyni „Novorosszija” (Kelet-Ukrajna függetlenségét kikiáltó orosz többségű területei) népét. Ehhez képest a Nyugat irányítása alatt álló ukrajnai bábállam hadereje immár több száz orosz nemzetiségű személyt mészárolt le – köztük jelentős számban civileket is. Mindemellett egyre növekszik a sebesültek, illetve a menekültek száma. Szlavjanszk eleste és az ukrajnai katonaság további előrenyomulása világossá teszi: Oroszország – Vlagyimir Putyin ígéretével ellentétben – nem hajlandó megvédeni saját nemzettársait még a határához közeli régiókban sem. A következtetés pedig, amit úgy Oroszország ellenségei, mint barátai levonnak majd, az lesz, hogy Moszkvára nem lehet számítani, mert sem akarata, de talán ereje sincsen szövetségesei biztonságának szavatolásához.

Mert miféle nagyhatalom az olyan, amelyik még arra sem képes, hogy saját nemzettársai legyilkolását megakadályozza? Ha bárhol a világon komoly veszély fenyegetne amerikai vagy izraeli érdekeltségeket, biztosak lehetünk benne, hogy mind Washington, mind Tel-Aviv a legbrutálisabb eszközökkel lépne fel a fenyegető veszély elhárítása céljából. Oroszország azonban még az úgynevezett posztszovjet térségben – saját érdekszférájában – sem tud vagy mer minden esetben fegyveresen beavatkozni. A távoli Észak-Oszétiában vagy a Krímben ugyan Moszkva gyorsan és határozottan cselekedett – Kelet-Ukrajnát azonban a jelek szerint a sorsára hagyja.

Amennyiben az USA támogatását élvező kijevi rezsim kelet-ukrajnai hadműveletei sikeresnek bizonyulnak, akkor az Oroszország barátságát kereső államok számára a tanulság az alábbi lesz: a Nyugat bármit megtehet, törvényes kormányokat dönthet meg, polgárháborúkat szíthat, háborúkat kezdeményezhet bárhol a világon, Oroszország pedig nem képes vagy nem mer szembeszegülni a globális birodalom terjeszkedésével. Mert persze lehet úgy érvelni, hogy Vlagyimir Putyin bölcsen cselekedett, mert nem ült fel a nyugati provokációknak. De fogalmazhatunk másképpen is: Vlagyimir Putyin megijedt a NATO katonai fenyegetőzéseitől és a jelenleginél sokkal szigorúbb gazdasági büntetőintézkedések lehetőségétől, ezért sorsukra hagyja Ukrajnában élő honfitársait, mi több, belenyugszik abba is, hogy a Nyugat uralma alá vonja egész Ukrajnát. Magyarán: amennyiben Oroszország nem szánja el magát erőteljesebb katonai fellépésre Kelet-Ukrajnában, akkor azzal lényegében leteszi a fegyvert a Nyugat előtt.

De ki lesz ezek után, aki szövetkezni fog ezzel az Oroszországgal? Az úgynevezett eurázsiai térség államai – Belorusszia, Kazahsztán, Örményország, Kirgizisztán, Tadzsikisztán, Üzbegisztán és Azerbajdzsán – kétszer is meggondolják majd, hogy érdemes-e szorosabb együttműködést kialakítaniuk a Nyugat által sarokba szorított, katonai támaszpontok sokaságával körülvett Oroszországgal, amely még saját, szabadságukért hősiesen harcoló nemzettársait sem volt képes megvédeni Kelet-Ukrajnában.

A nyugati sajtó természetesen nem ad hírt arról a mélységes elkeseredettségről és csalódottságról, amely az élet-halál harcot folytató kelet-ukrajnai orosz felkelők, illetve az orosz társadalom bizonyos köreiben uralkodik. A „nem ülünk fel a provokációknak” putyini stratégiája nyomán Moszkva rezzenéstelen arccal vette tudomásul még azt is, hogy a kijevi rezsim hadereje katonai csapásokat mért az ukrán-orosz határátkelőhelyek közvetlen közelében. (Sőt, egyes hírek szerint orosz területen is csapódtak be lövedékek.)

Oroszország számára minden egyes nappal csökken az eredményes katonai fellépés esélye. Putyin akkor cselekedett volna okosan, ha a Krím visszacsatolásával egy időben Kelet-Ukrajna orosz többségű területeit is uralma alá vonja. Lett volna persze nagy sivítozás, nyugati katonai erődemonstráció, gazdasági bojkott – azonban túl azon, hogy oroszok ezreinek életét sikerült volna megmenteni, Oroszország büszkén és megerősödve állna most a világ előtt, egy olyan hatalomként, amelyet nem lehet térdre kényszeríteni, és amellyel érdemes szövetkezni, mert megbízható és erős barát.

Az orosz politikai elitnek - és személyesen Vlagyimir Putyinnak - el kell döntenie: a Nyugat elismerésére és vállveregetésére, zsíros üzletekre, a gazdasági kapcsolatok újjászervezésére vágyik-e, vagy pedig Oroszország nagyhatalmi szerepének visszaállítását kívánja az eurázsiai szövetség megalakításának útján. A kettőt egyszerre megvalósítani nem lehet. Gorbacsov és Jelcin a Nyugat rokonszenvét szerette volna elnyerni, a következmény azonban Oroszország súlyos belső meggyengülése és nyugati befolyás alá kerülése lett. Vlagyimir Putyin az orosz nemzeti büszkeség, sőt az orosz nagyhatalom visszaállítása felé vezető úton indult el. Eltekintve most attól a kínzó kérdéstől, hogy hazánk számára mennyire kedvező az orosz hatalom újjáéledése, kijelenthetjük: Vlagyimir Putyin történelmi megítélése attól függ majd, a súlyos akadályokat látva visszafordul-e azon az úton, amelyen egykor elindult.

Perge Ottó - Kuruc.info