Az ukrán belügyminiszter azt állította csütörtökön, hogy az elmúlt napokban harckocsik és egyéb katonai járművek hatoltak be Oroszországból a kelet-ukrajnai Luhanszk megyébe a "terroristák" által elfoglalt határátkelő pontokon keresztül. Az ukrán elnöki hivatal később arról tájékoztatott, hogy visszaszerezték az ellenőrzést a szóban forgó, mintegy száz kilométeres határszakasz felett.
Kijevi sajtóértekezletén Arszen Avakov belügyminiszter hírszerzési jelentésekre és megfigyelésekre hivatkozva arról beszélt, hogy az elmúlt három napban az orosz-ukrán határon páncélozott szállító harcjárművek és egyéb gépjárművek, köztük páncélozott járművek haladtak át, tüzérségi fegyverekkel, hogy segítséget nyújtsanak az ottani oroszbarát szakadároknak.
"A hírszerzési értesülések és saját megfigyelési adataink szerint három napja járműoszlopok áthaladása zajlik egyebek között Gyakove térségében a terroristák által elfoglalt határátkelőkön, annak ellenére, hogy az Oroszországi Föderáció kinyilvánította, üdvözli a békefolyamatot, és utasítást adott a határellenőrzés megerősítésére" - mondta a belügyminiszter az Interfax-Ukraina ukrán hírügynökség szerint.
Gyakove Luhanszk megyében található, a régió központjától mintegy 60 kilométerre délre.
Avakov megerősítette azokat a korábbi médiaértesüléseket, amelyek szerint csütörtökön három harckocsi is behatolt ukrajnai területre. A határ átlépése után a páncélosok a Donyeck megyei Sznyizsnébe mentek (ez mintegy 20 kilométerre nyugatra van Gyakovétól). "Miután kettő közülük (a Donyeck városától északra fekvő) Horlivka felé indult, fegyveres erőink megtámadták őket" - tette hozzá a miniszter. Avakov szerint a térségben még folynak a harcok, a behatoló katonai oszlop egy részét megsemmisítették.
Dmitro Timcsuk, a kijevi Katonai és Politikai Tanulmányok Központjának vezetője Facebook-oldalán azt írta: az "Információs Ellenállás" nevű csoport adatai szerint megfelel a valóságnak, hogy Sznyizsnében a "terrorista csoportoknak" két tankjuk is van. A szakértő egy videofelvételt is mellékelt, amelyen egy T-72-es páncélos mozgása látható a település egy utcáján. A bejegyzés szerint Ukrajnában ezeket már kivonták a forgalomból, viszont az orosz hadseregben továbbra is használják őket.
Timcsuk szerint arra vonatkozóan is vannak adatok, hogy a sznyizsnei szakadárok birtokában lévő páncélozott szállító járműveket orosz katonák zsákmányolták idén márciusban Krím félszigeti ukrán határőr alakulatoktól.
Az ukrán elnöki hivatal később arról tájékoztatott, hogy Petro Porosenko államfő válságtanácskozást tartott a biztonsági erők vezetőivel, akik jelentették az államfőnek, hogy a kormányerők ismét ellenőrzésük alá vonták az orosz-ukrán határ szóban forgó, mintegy száz kilométeres kelet-ukrajnai szakaszát.
A határ túloldaláról küldött tankokkal kapcsolatban a közlemény kiemelte: "Ez volt az első alkalom, hogy a felkelők Oroszországból érkezett harckocsikat vetettek be."
Az AFP hírügynökség szerint a (határ ellenőrzésének visszaszerzésére irányuló) művelet annak a Porosenko által bejelentett béketervnek a része, amelyről az új ukrán államfő csütörtökön Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, Joe Biden amerikai alelnökkel és Angela Merkel német kancellárral is egyeztetett telefonon.
(MTI nyomán)