Minden megy tovább


Ma, két nappal a választás után, ugyan fel lehetne tenni még jónéhány ”mi lett volna ha” típusú kérdést, de azt hiszem, ennek már semmi jelentősége nincs. Magyarország döntött, ahogy döntött. Ergo, minden ugyanúgy megy tovább, mint ahogy az négy éve, a narancsos korszakkal elkezdődött.

Persze lehet a szavazatszámokat, a választási adatokat elemezgetni és okosabbnál okosabb összefüggéseket találni, de ettől a lényeg mit sem változik. 2014-ben pontosan ugyanaz történt, mint 2010-ben. És nemhogy a végeredmény nem, de még csak a szereplők sem változtak. Ugyanazok nyertek és ugyanazok vesztettek.

A balliberált oldalról és ugyan jóval halkabban, de a radikális oldalról is sokan a választási törvény fideszre szabását, az új választási törvény teremtette helyzet egyenlőtlen feltételeit teszik meg bűnbakként a vártnál gyengébb eredmény, a fidesz várható kétharmados győzelme okaként. Nem kérdés, hogy ebben van igazság, nem kérdés, hogy a választási kerületek úgy lettek kialakítva, ahogy az a kormánypártok számára a legkedvezőbb volt. De ha nem akarjuk becsapni magunkat, akkor nézzük meg a listás szavazatokat is, mert ott egyértelműen látszik a helyzet, ott jól kiolvashatóak a mai erőviszonyok. Az urnákhoz járulók egyértelműen OV kormányára tették le a voksukat, és ezzel a ténnyel nehezen lehet érdemben vitatkozni. És ez még igaz akkor is, ha a narancsosokra most cirka 650 ezerrel kevesebben szavaztak, mint 2010-ben.


Az hogy mi volt eddig, ma már nem nagyon érdekes. Holnap, holnapután pedig méginkább érdektelenné válik. A kialakult helyzetből, a kialakult erőviszonyokból kell most továbblépni, ami nemzeti radikális szempontból azért messze nem olyan tragikus, mint ahogy azt az első hivatalos pártnyilatkozatok lefestették. A Jobbik lényegében Magyarország második legnagyobb pártjává vált, ami ha minden így marad, az európai parlamenti választásokon ténylegesen meg is fog mutatkozni, hisz ott már a baloldali összeomlás pártjai külön-külön méretik meg magukat, aminek következtében az MSZP önállóan szinte biztosan 20 százalék alá csúszik.

Itt tartunk ma.

Most ismét jön négy év, parlamenti tagsággal és nem utolsó sorban biztos anyagi háttérrel. Vasárnap mi, innen az utcáról a szavazatainkkal ismét teremtettünk egy lehetőséget arra, hogy a Jobbik továbblépjen, hogy újraépítse, és persze bővítse is azt a civil társadalmi bázist, ami az elmúlt években - mondjuk ki - a belső nézeteltérések miatt jelentősen meggyengült. Mindannyian tudjuk, hogy előbb-utóbb valamiféle belső kiegyezés kell, valami mindenki által elfogadható kompromisszum, még akkor is, ha egyébként mindenütt vannak valós sérelmek.

Reméljük értik ezt azok is, akik most fent vannak és azok is, akik lentebb…

Adjon az Isten!

Szebb jövőt!

1 kommentek:

Karina írta...

A választásokhoz! Nem tudom megérteni, mi jó van abban, ha egy nyerő párt miniszterelnöke, állandó ellenségként tartja nyilván a Jobbikot.Csúsztat és hazudozik a pártról.Beszédében de különösen az utolsóban "fekete ruhás, a cigányokat hátbalövetőkről beszél" félreérthetetlen módon, (célozgatva a Gárdára) mikor szerintem az ország felvilágosúltabb fele tudja (még a miniszterelnök is) hogy a cigánygyilkosságok nagyon "magasra" vezettek. Máskülönben nem vizsgálgatták volna annyit az ügyet.( Draskovitslékkal együtt) De ezt is" elszúrták," mint minden mást. Szép lasan, miután nem találtak bizonyitékot sem a Gárdára, sem a Jobbikra,már nem volt érdekes ami történt , csak "szélsőségesekről" volt szó, aztán ahogy lenni szokott "altatták" az ügyet. A másik dolog amit a "győzelem mámorának pillanataiban" halottam a miniszterelnök úrtól,hogy nem nyert és nem is nyerhet az a párt aki olyanokat akar, hogy magyarország lépjen ki, az EU-ból.Célozgatva, itt szintén a Jobbikra.Kedves miniszterelnök úr! A Jobbik nem kilépni akar, hanem népszavazást szeretne, hogy ilyen körülmények között, amilyenek most vannak, maradjunk-e tagok és tiszta képet szeretne látni és látattni a "pénzügyekről "is, hogy mi mennyit fizetünk és mennyit kapunk és mi az ára az Eu-s " támogatásoknak?Miről kell nekünk lemondani, ezért a tagságért?. Szerintem ez csak nem bün? egy "demokratius berendezkedésü országban"? Arról már nem is szólok , hogy miután ön megerősítette az Eu-ban való maradást,rögtön azt is hozzá tette gondolom az önt" imádó hallgatóság kedvéért," maradunk, de "kiharcoljuk"azt ami jár nekünk.( A szokásos "fülkeforradalmár harca" szerint) Magyarán "megszépítve és kilugozva" azt amit a Jobbik akarna a refferendummal! Az ellenzékről már nem beszélek (Gyurcsány, Mesterházi) akik a"becsület és a lelkiismeretre való hivatkozás okán " kérdezték, mit is keres a parlamentben egy ilyen" szélsőséges párt"mint a Jobbik még midig? , hogyan "fertőzheti"? (Fodor) jelenlétével a társadalmat? Erre csak egy a válaszom, gondoljanak csak az elmúlt 24 évre, szálljanak magukba, mert nem a Jobbikon múlott a Nemzeti vagyon eltüntetése,a rengeteg korrupció, hanem az említett úrakon múlt és azokon a kormánykon akiknek mindezekhez asszisztáltak. A megbánásnak, hogy ránk szabaditották a 2/3-t még csak morzsáját sem tapasztaltam, és mig meg nem tisztul ez a "baloldalnak" nevezett konglomerátum, addig ne számítsanak arra, hogy újra kormányra kerülnek. Egyébként mindkét oldal a" jobb is és a bal is" kb. 1-1,5 millió embert szélsőségez" le állandóan a most leadott érvényes szavazatok szerint amit a Jobbik kapott! ( azt már nem is számítom ide aki, akik, egziszenciális okok miatt ugyanezt gondolja,gondolják de szavazni nem mertek) Úrak, hát akkor önök milyen jelzőket érdemelnek vajon? Gondolja ezt, Jobbikra szavazó állampolgár, aki nem szélsőséges,egy békés öreg ember, csak szeretne már tisztán látni! És útálja a bünözőket tiszta szívéből !

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló