Vasárnap 11 órától gyermekprogramokkal kezdődött a Jobbik családi napja a székesfehérvári Fezen Klubban. A gyerekekkel és szülőkkel, nagyszülőkkel megtelt kerthelyiségben erdélyi mesemondó, lufihajtogatós énekes bohóc, táncbemutató illetve a Palacsinta zenekar szórakoztatta a kicsiket és nagyokat.
A délutáni koncertek kezdésének időpontjában az addigi látogatók egy része lecserélődött, hiszen sok zeneszerető fiatal és középkorú vette át a családosok helyét, habár akadtak elszánt szülők is, akik gyerekeikkel várták a zenei produkciót.
Az Ismerős Arcok-koncert előtt Fazakas Attila országgyűlési képviselőjelölt röviden köszöntötte az egybegyűlt vendégeket.
A zsúfolásig megtelt nagyteremben kezdetét vette a zenei ünnep. A felcsendült dalokat a közönség közös énekléssel és vastapssal honorálta. Nyerges Attiláék koncertje nagyszerű élményben részesítette a családi napra kilátogató Fejér megyei nemzeti oldalt.

Utánuk a Hungarica csapott a húrok közé. Nagyszerű dalokkal örvendeztették meg az érdeklődőket, hiszen hallhattuk többe közt A szabadság betűi, Adjon az Isten szebb jövőt, Viharos századok című dalokat. Ezeket kis időre megszakítva Fazakas Attila Fejér megye 2-es és dr. Mező Balázs Fejér megye 1-es választókörzetének országgyűlési képviselőjelöltjei léptek a színpadra, köszöntötték a jelenlevőket, kiemelve azon csoportok és személyek munkáját, akik kiemelkedő módon segítették a Jobbik kampányát.


A koncert végét a Hungarica stílszerűen a Nemzeti dallal zárta.
A rendezvényre a nap folyamán közel ezren voltak kíváncsiak, a résztvevőknek egész nap lehetőségük volt találkozni, beszélgetni a helyi jobbikosokkal illetve a két országgyűlési képviselőjelölttel.
A hirdetésben játszott szerepéért külön köszönet illeti a koncert médiatámogatóját, a Kuruc.info hírportált.
Fazakas Attila