Navracsics átírja a múltat
Ahogy eddig sem, ezután sem foglalkozunk szélsőséges pártok tevékenységeivel, azonban a jobbikos Gaudi-Nagy Tamás lehetővé tette, hogy a kormány tisztázza viszonyát saját ideológiai torzszülöttjéhez, az Alaptörvény preambulumához. Navracsics kísérlete szokás szerint elbukott.
Gaudi-Nagy persze semmi újat nem tett, csak írásban is megkérdezte, amit már oly sokszor a parlamentben: ha az Alaptörvény nemzeti hitvallása szerint Magyarország elvesztette önrendelkezését 1944. március 19-én, akkor minek fizet kárpótlást a zsidóknak, akiket ezt követően ért "sérelem". Az antiszemita felhangú kérdés valójában a kormány emlékezet-politikájának egyik sarokkövére tapint rá. A nagy vihart kavart Szabadság téri emlékmű, amely áldozati szerepben mutatja be az országot, pontosan ezt az - újnyilasoknak roppant vonzó és számukra tetszetős - elméletet, múltfelfogást erősíti.
Navracsics Tibor közigazgatási miniszter válaszában kijelentette: "Számunkra mindennemű megkülönböztetés elfogadhatatlan, márpedig ezek vitathatatlanul megjelentek már sajnos például az 1938. évi XV. törvénycikkben vagy az 1939. évi IV. törvénycikkben is. ... A magyar holokauszt, benne a magyar állam felelőssége és a megszállás eredményeként az ország szuverenitásának elvesztése egyaránt történelmünk megmásíthatatlan tényei. A német megszállás után történt gettósításokat és haláltáborokba való deportálásokat is a magyar állam nevében fellépők követték el. Azt a Képviselő úrnak is tudomásul kell vennie, hogy a holokauszt során a magyar állam egyes vezetői szembefordultak saját polgáraikkal, ezért fennáll az állam felelőssége."
Első olvasatra úgy tűnhet, mintha a miniszter visszautasítaná a szélsőjobbos interpretációt, de ha a mondatok mögé nézünk, hamar kiderül: Navracsics is csúsztat és szerecsenmosdatásba fog. Először is: akinek "mindennemű megkülönböztetés elfogadhatatlan", az a fajgyűlölő törvények felsorolását az 1920-ban elfogadott XXV. törvénnyel, a numerus clausussal kezdi - ez volt Európában az első jogszabály, amely korlátozta a zsidók továbbtanulási lehetőségeit. Sehol nem volt még ekkor Hitler, vagy a náci Németország.
A miniszter által említett jogszabályok, az úgynevezett első és második zsidótörvények - amelyet egyébként 1941-ben egy harmadik is követett - valójában az országgyűlés által zsidónak titulált magyarok teljes gazdasági és közjogi jogfosztását jelentették. Mindezt német megszállás, vagy SS-szuronyok árnyéka nélkül. Navracsics persze, mint közigazgatási miniszter, gyakorlatból tudja, hogy az ördög a részletekben lakozik, hisz maga is számtalan végrehajtási- és kormányrendeletet szövegezett és írt alá. Arról mégsem tesz említést, hogy 1920 és 1944 között hány száz olyan, alacsonyabb szintű jogszabály született - német megszállás nélkül -, amely a "mindennemű megkülönböztetést" szolgálta.
De nem ez az egyetlen csúsztatása a kormánytagnak. "A német megszállás után történt gettósításokat és haláltáborokba való deportálásokat is a magyar állam nevében fellépők követték el. ... a holokauszt során а magyar állam egyes vezetői szembefordultak saját polgáraikkal" - írja Navracsics. Nem azt, hogy a magyar közigazgatás, rendvédelem és kormányzati adminisztráció soha nem látott precizitással készítette elő - még a német megszállás előtt -, majd hajtotta végre a borzalmakat, mindössze annyit: a magyar állam nevében léptek fel. Hozzáteszi: "magyar állam egyes vezetőit" terheli a felelősség, nem a teljes magyar közigazgatást, a törvényhozó képviselőket, a kormányokat, a felsőházban helyet foglalt egyházak vezetőit. Nem, csupán "egyes vezetőket", ami alatt a miniszter természetesen Szálasi Ferencet érti.
Navracsics Tibor válasza a jobbikos képviselőnek pontosan tükrözi a kormányzati kettős beszédet ebben az ügyben is. A látszólagos elismerés mondatai csúsztatásokkal és önfelmentéssel vannak teli.
