Ma: 2024.03.28. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Három helyszínen percek alatt öt bűncselekmény: pillanatkép egy 17 éves fiatal mindennapjaiból
hir24.hu 2014. 03. 23. 13:40:00

A hernádkaki elkövető mindössze 17 éves, a Miskolci Rendőrkapitányság rablás, súlyos testi sértés, valamint közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntett, továbbá garázdaság és könnyű testi sértés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat ellene büntetőeljárást.



A nyomozás adatai szerint a gyanúsított 2014. március 19-én, 15 óra 40 perckor a településen egy helyi 64 éves férfi házának bejáratát kezdte el verni, majd az ajtót nyitó sértettre szidalmazva rátámadt, azt bántalmazta, majd a földre került áldozatának zsebéből pár ezer forintot rabolva a helyszínről távozott.

Öt perccel a bűncselekmény elkövetése után az ámokfutó egy menetrend szerinti, helyközi autóbuszjáratra felszállva a kedvezményes utazásra jogosító igazolványt kérő autóbuszvezetőt szó nélkül megütötte, majd a járműről leszállt és a helyszínt elhagyta.

A 17 éves férfi ezt követően a település egyik háza előtt elhaladva az udvaron lévő lányt obszcén szavakkal illette, majd berúgta az ingatlan kerítésének kapuját.

Előzetesben

A Miskolci Rendőrkapitányság helyszínre érkező munkatársai azonosították és az első bűncselekmény elkövetésétől számított egy órán belül elfogták, majd bűnügyi őrizetbe vették az ámokfutót. A terheltet a rendőrség előterjesztése alapján, ügyészi indítványra az eljáró nyomozási bíró 2014. március 21-én előzetes letartóztatásba helyezte.

További friss információk
3,5 millió forintért megvásárolta szerelmét, aztán halálra verte annak volt élettársát
Kiskorú fiúkkal ismerkedett és végzett szexuális cselekményeket egy „férfi”
Családi vállalkozásban kereskedtek a kábítószerekkel
Már megint a legendás cigány gyerekszeretet: kegyetlen szülőket ítéltek el
Pillangókést dobott a barátnője felé
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat