Ma: 2024.04.20. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
A rendőrség szerint nem végzett magával Welsz
MTI 2014. 03. 22. 13:26:00

Nem találtak külsérelmi nyomot a csütörtökön meghalt Welsz Tamáson az igazságügyi orvos szakértők jelenlétében elvégzett boncolása során - közölte pénteki sajtótájékoztatóján az ORFK. A férfi együttműködött a rendőrökkel, és nem alkalmaztak semmilyen kényszerítő eszközt, így bilincset sem vele szemben. A rendőrség szerint nem igaz, hogy Welsz azt mondta a rendőröknek, bevett valamit, és már nem lehet rajta segíteni.



Welsz Tamás maga jelentkezett a rendőrségnél annak érdekében, hogy önként átadjon „birtokában lévő dolgokat” - közölte a sajtótájékoztatón Kovács Viktória, az ORFK szóvivője. Hozzátette, hogy erről azonban a rendőrség nem ad részletesebb tájékoztatást.

A szóvivő azt elmondta, hogy a rendőri eljárás során a férfi végig együttműködő magatartást tanúsított, az eljárásban részt vevő rendőrök pedig nem észlelték, hogy a később elhunyt férfi bármilyen idegen anyagot, élelmiszert, gyógyszert vett volna magához. Kovács Viktória azt mondta, a sajtótájékoztatóval „a városi legendákat szeretnék eloszlatni”.

Kovács Viktória szerint a rendkívüli haláleset körülményeinek parancsnoki kivizsgálása során már megállapították, hogy az eljárásban részt vevő rendőrök a férfival korábban egyeztetett időpontban, csütörtökön 12 óra 5 perckor érkeztek „a budapesti tartózkodási helyére”.

A budapesti címről a férfi érdi lakóhelyére mentek, itt folytatták az eljárást, és innen 14 óra 55 perckor indultak vissza Budapestre. A szolgálati gépjárművel Budapest felé haladva 15 óra 3 perc körül tűnt fel a rendőrök számára, hogy a férfi beszéde akadozik, majd szemei fennakadnak, elveszti eszméletét.

A férfit a rendőrök az általuk ismert legközelebbi egészségügyi intézménybe szállították, ahová 15 óra 17 perckor érkeztek. Az egészségügyi intézményben azonnal megkezdték a férfi ellátását, újraélesztését, ez azonban nem járt sikerrel, 15 óra 55 perckor meghalt.

További friss információk
Sátorvassal ütötte a várandós élettársát
Ételfutárt rabolt ki - játékfegyverrel
Megütötte barátnőjét, így bukott le a díler
4 év szabadságvesztésre ítélték az idős asszonyt kifosztó cigányt
Tíz drogdíler rendőrkézen
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat