Elértük a választási kampány eddigi mélypontját

Elértük a választási kampány eddigi mélypontját

Úgy gondoljuk, hogy tagadhatatlanul sikerült a 2014-es országgyűlési választási kampány legmélyebb bugyrát elérni azzal, hogy a Magyarországi Cigány Párt nem túl rég nyilvánosságra hozta a kampányvideóit. Csak erős idegzetűeknek ajánljuk.

Cikkünk megjelenése óta kiderült, hogy tévedtük. Van még lejjebb.

A videó szerkesztői nem hagytak minket a dallamos cigányzenei kezdésben elmerülni, ezért rövidre vágták a film elejét, és egyből a történet közepében találjuk magunkat, ahol Lejlá dalban mondja el nekünk, hogy áprilisban a Paliéknál buli lesz, mert a Pali választani megy. Kisvártatva pedig azt, hogy áprilisban a Lejláéknál buli lesz, mert a Lejlá választani megy. Az nem derült ki, hogy ez miért buli, de mindenképpen kirekesztés azt feltételezni, hogy a megfelelő helyre szavazás fejében kapott pálinka és készpénz összeg miatt.

Hírdetés

A naiv, és ebben a kultúrkörben egyáltalán nem járatos videónézőket egyáltalán nem terhelik meg olyan információkkal, hogy megjelenjen a két dalolászó fiatal neve, esetleg a párt alapító prominensek neve. De ez minket nem tántoríthat el attól, hogy felismerjük a bevonuló balta arcú Horváth József pártelnököt, akinek sikerül egy összetett mondatot 4 hibával kimondania. Őt követi a jól hízott fejű Horváth Áládár, aki már csak súlyosbítani tudja az egyébként sem túl színvonalas videót, azzal, hogy előad egy erősen demagóg szöveget az ő cigány testvéreinek, hogy Pálin és Lejlán kívül még 39998 fiatal cigány fog szavazni, és ez elég ahhoz, hogy ők a parlamentbe kerüljenek.

Nem szeretnénk szegény Áládárt a választási matematika nehézségével sokkolni, de 40.000 szavazattal, maximum az 1-1.5% jön össze, ami nekik nyilván jelent jó zsíros állami támogatást, de bársonyszékeket bizony nem.

Abból kiindulva, hogy a választásra jogosult állampolgárok közül jó esetben is 55-60% fog elmenni szavazni, ami nagyjából 4 és 5 millió közötti választópolgárt jelent. Ennek fényében nem nehéz kiszámolni, hogy az a 40.000 szavazat nincs az 5% közelében sem. Nem számolva azzal, hogy a cigányok szavazataira mind a Fidesz, a baloldali összeborulás, az LMP, de még a JESZ is apellál.

Az erős gyomrúak pedig innét csemegézhetnek további „remek” MCP videók után, van bőven.


Forrás:nemzeti.net