Megbukott a koncepciós vád: a Nemzet tiszteletesét nem merték elmozdítani

Szívet melengető, lelkesítő érzés volt ma a több tucat derék hazafival és gyülekezeti taggal együtt átélni az általam nagyra tisztelt és becsült (ez kölcsönös) Hegedűs Lóránt tiszteletes fegyelmi eljárása keretében tartott tárgyalást, ahol kihirdették a döntést.  Ennyi jó emberrel egyszerre ritkán találkozni, ehhez ilyen alkalmak kellenek. A termet, a körfolyosót és a lépcsőházat megtöltötte a magyarságáért és tiszteleteséért kiálló magunkfajta emberek derűs, erős és szolidáris közössége. Teljesen egyértelmű, hogy az irtózatos erejű szolidáris kiállás és persze a védekezés meggyőző ereje hatására a vérügyészi szerepet játszó "keresztyén" vádló palástvesztési indítványa elbukott és csupán írásbeli megrovást kapott a Nemzet tiszteletese.

Mivel a Kormányzó Úr mellszobrának felavatása értékes tett volt és az ennek kapcsán cionista csőcselék fenyegetése árnyékában tartott istentiszteleten semmi egyházi törvényeket sértő esemény nem történt, ezért értelemszerű, hogy a felmentésért fellebbezni indokolt. Megdöbbentő, hogy szemem láttára történt, hogy a Hír 24 Portál videósa nyomdafestéket nem tűrő káromkodással illette képviselőtársamat Hegedűs Enikőt, majd kamerájával a szűk helyen forgolódva fejbe vágta a Hegedűs házaspárt legkisebb lányát. Büszke vagyok a Hazatérés templom összetartó és erős gyülekezetére, s arra, hogy sikerült jelenlétükben az ítélethirdetést követően a Kálvin téren arra rávennem a magáról megfeledkezett médiamunkást, hogy nyilvánosan elnézését kérjen és megkövesse Enikőt, aki ezt jó keresztény módjára elfogadta, de utána biztatásomra saját érdekében távozott az illető. Fontosnak tartottam közölni vele: örüljön, hogy ilyen nemes lelkű és jóakaratú közösség körében követte el tettét, mert más közegben nem biztos, hogy élve távozott volna. Meghökkenve rám nézett és végül csak jobbnak látta távozni, miután egyre többen figyelmezették arra, hogy lejárt az ideje a magyar emberek módszeres és céltudatos, következmények  nélküli megalázásának. Az összegyűlt magyar közösség előtt meggyőződéssel jelenthettem ki, hogy a mai döntés Lóri ügyében győzelem volt, és lépésenként ilyen elszántan, összefogva fogjuk visszavenni hazánkat. Arra kértem mindenkit, hogy ezzel az elszántsággal és létszámmal jöjjön el mindenki az ellenem indult ügyvédi kamarai fegyelmi eljárásban (Gaudi több büntetést kapott, mint Tisza Istvánné és Gaudi-Nagy Tamás állásfoglalása a védői munkája miatt az ellene gerjesztett hisztériáról és a tisztázó védői kérdés feltételéről - válasz a mixonline.hu megkeresésére) amelyet a köztiszteletben álló, szintén a Hazatérés templom gyülekezetéhez tartozó gróf Tisza Istvánné elleni koncepciós perben kifejtett védői munkám miatt indítottak ellenem a zsidók hisztériájának hatására nyilvánvalóan alaptalanul. Egyöntetű biztatást kaptam, ha lesz tárgyalásom egy emberként ott lesz mindenki! Ezúton gratulálok Lórinak és Enikőnek a kemény helytállásért, a Kormányzó Úr szobrának felállításáért, és Nemes Árpád ügyvéd kollégának, aki nemzeti jogvédő felkészültséggel és eredményességgel végezte munkáját!

Büszke vagyok a Hazatérés templom példamutatóan összetartó és erős gyülekezetére, a hazánk visszaszerzését célzó szabadságharcban mindenkire szükség van, mert az ország hódítás egyre agresszívebben zajlik és nekünk csak ez ellenállás marad, nincs más választásunk!

A mai tárgyalásról és az utána zajlott eseményekről három alábbi képes beszámolót javaslom megtekinteni!

Gaudi-Nagy Tamás

Megúszta: enyhe büntetés ifjabb Hegedűs Lorántnak

Ítéletet hirdetett a református egyházi bíróság: a vád által kért legsúlyosabb fegyelmi büntetés, palástvesztés helyett írásbeli megrovást kapott ifjabb Hegedűs Loránt lelkész. Az eseményt indulatos jelenetek tarkították. Az ítélet nem jogerős, a vád és a védelem is fellebbezni fog.

Ifjabb Hegedűs Loránt vezérletével tavaly novemberben avatták fel a Szabadság téri református templom előtt Horthy Miklós mellszobrát. A zajos ellentüntetéssel kísért, istentisztelettel egybekötött rendezvényen jobbikos politikusok is megjelentek, a „zsidólistázós” kijelentéséről elhíresült Gyöngyösi Márton beszédet is mondott.

Egyházunk közfelfogását és korábbi megnyilatkozásait semmibe véve, a keresztyéni közösséget lejáratva a Szabadság téri református templomban provokatív politikai akciót szerveztek – így minősítette a rendezvényt Bogárdi Szabó István püspök, aki a történtek kivizsgálását kezdeményezte.


Az ügyben indult egyházi eljárás során a vádat képviselő Horváth György jogtanácsos palástvesztés (hivatalvesztés) kiszabását kérte az általa antiszemitának minősített lelkész ellen. A jogtanácsos úgy ítélte meg, hogy az egyházi törvényeket megszegve pártpolitikai célokat szolgáló rendezvényt tartottak a Szabadság téri templomban. Nemes Árpád, a lelkész védője alaptalannak nevezte a vádat.

Az egyházi bíróság az elmúlt hetekben két tárgyalási napot tartott a Kálvin téren. Ifjabb Hegedűs egyik alkalommal sem jelent meg, tiltakozva a „fegyelmi eljárás kettős mércét demonstráló jellege” miatt. Meglehetősen hosszú, nehezen követhető védekezését írásban terjesztette be.

A mostani ítélethirdetés előtt felesége, Hegedűs Lorántné – jobbikos parlamenti képviselő – közleményben kérte, hogy „imádságos szívvel és lélekkel álljunk ki a református hithősről (Horthy Miklósról) bizonyságot tevő lelkész gyülekezete mellett”. Hegedűsné felhívása több szélsőjobboldali, náci-nyilas portálon is megjelent. Vona Gábor, a Jobbik elnöke az egyik közösségi oldalon buzdított, igaz, meglehetősen szűkszavúan. Csak ennyit írt: „Aki teheti, álljon ki a lelkész mellett”.

A lelkész mintegy hetven-nyolcvan szimpatizánsa jelent meg a helyszínen. A korábbiaktól eltérően megjelent ifjabb Hegedűs Loránt is, felesége és – többek között – Gaudi-Nagy Tamás jobbikos képviselő társaságában. Sokan a körfolyosóra szorultak, odabent mozdulni is alig lehetett. Az egyik operatőr, aki Gaudi-Nagy felszólítására később bocsánatot kért, véletlenül megütötte kamerájával a lelkész kislányát. A gyerek sírva fakadt. Az eset után többen inzultálták az operatőrt: lökdösték és szidalmazták.

A református zsinat korábban többször elhatárolódott ifjabb Hegedűs szélsőséges nézeteitől. A vele szemben indított világi és egyházi perekből a lelkész eddig mindig győztesen került ki. Tulajdonképpen most is: bár a bíróság nem mentette fel a vád alól, palástvesztés helyett viszonylag enyhe büntetést, írásbeli megrovást szabott ki.

A szimpatizánsok körében általános volt a vélemény, hogy a „bíróság nem merte” megfosztani hivatalától ifjabb Hegedűst. Némelyek azt kifogásolták, hogy egyáltalán eljárás indult ellene.

Az ítélet nem jogerős. Nemes Árpád, a lelkész védője kérdésünkre közölte: bár a bíróság a körülményekhez képest mértéktartó döntést hozott, szerinte semmilyen büntetés kiszabása nem indokolt. Ezért fellebbezni fog.

Horváth György jogtanácsost, aki előre jelezte, hogy külföldi távolléte miatt nem tud jelen lenni, telefonon sikerült elérnünk. Lapunktól értesült a döntésről: ő is fellebbezést nyújt be.

Népszabadság Online

Hegedűs Loránt írásbeli figyelmeztetést kapott a Horthy-szoboravatás miatt

Fegyelmi büntetésként írásbeli figyelmeztetést kapott a Hazatérés templomában a Horthy-szobor november 3-i avatásán történtek miatt Hegedűs Loránt lelkész a Budapest-Északi Református Egyházmegye bíróságától pénteken. (MTI)

Frissítés: bár "súlyos a fegyelmi vétség", jobbnak látták nem teljesíteni a bűnözővédő jogtanácsos követelését, ami palástvesztés lett volna:

2. frissítés: Hegedűs Loránt nyilatkozata:

Kuruc.info

Írásbeli figyelmeztetést kapott Hegedűs Loránt

Fegyelmi büntetésként írásbeli figyelmeztetést kapott a Hazatérés templomában a Horthy-szobor november 3-i avatásán történtek miatt Hegedűs Loránt lelkész a Budapest-Északi Református Egyházmegye bíróságától.

A testület a lelkészi törvény azon pontja miatt marasztalta el a lelkipásztort, amelyik tiltja a közösség megosztását, a gyűlöletkeltést, illetve azt, hogy a lelkipásztor olyat tegyen, ami a tiszta erkölcsbe ütközik. Ugyanakkor a bíróság nem tartotta indokoltnak a vádat képviselő egyházmegyei jogtanácsos által kért palástvesztést, mert - mint a testület elnöke mondta - igaz ugyan, hogy már korábban is folytak eljárások Hegedűs Loránt ellen, ám ezek egyikében sem marasztalták el; első büntetésként pedig nem indokolt, hogy eltiltsák a hivatásától. Tóth Irén, a bíróság vezetője indoklásában azt mondta: a bíróság megállapította, hogy Hegedűs Loránt az ellene benyújtott "panaszban" foglaltakat elkövette. Ugyanakkor az egyházi bíráskodás elsődlegesen pásztorkodás, nem a minél magasabb büntetés kiszabása a célja, hanem az, hogy az egyházban minden "ékesen és szépen menjen" - mondta a bírónő. Az ítélet nem jogerős, tizenöt napon belül fellebbezni lehet ellene az illetékes egyházkerületi bíróságon. Az ítélethirdetésen megjelent Hegedűs Loránt is mintegy hatvan támogatójának kíséretében.

A bíróság előtti területen, a Kálvin téren egy operatőrt és egy riportert néhányan lökdösni kezdtek, azt mondták, azért, mert az operatőr a kamerával megütötte Hegedűs Lorántnét a tárgyalóteremben, ahol egyébként úgy összezsúfolódtak az emberek, hogy mozdulni is alig lehetett. Hegedűs Loránt az ítélethirdetés után, a Kálvin téren rögtönzött beszédében azt mondta: a ítéletből egyértelműen kiderült, hogy a bíróság nem értékelte pártpolitikai tevékenységként sem a Horty-szobor felállítását, sem az istentiszteletet. Szerinte csak azért kellett elmarasztaló ítéletet hozni, mert Szabó István, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke a média által befolyásolt beadványt fogalmazott meg. Horváth György, a Budapest-Északi Református Egyházmegye ügyészként eljáró jogtanácsosa az ügy február 20-ai tárgyalásán perbeszédében elsősorban azért kért hivatalvesztést, mert álláspontja szerint a lelkész a zsinati határozattal ellentétesen politikai rendezvényt tartott egy templomban. Azzal is vádolta a lelkészt, hogy olyan elveket hirdetett, egyebek mellett Horthy Miklós kultuszát, amelyekről nincs az egyházon belül közmegegyezés, ezzel pedig megosztja az egyházat és kárt okoz neki.

Emlékeztetett, hogy Hegedűs Loránt folyamatosan publikál a nyíltan fasiszta és antiszemita szellemiségű kuruc.info elnevezésű hírportálon, ami szerinte önmagában alkalmatlanná teszi arra, hogy lelkészként tevékenykedjen. Ez a szellemiség ugyanis ellentétes a református egyház elveivel, márpedig egy lelkésznek az egyház álláspontját, szellemiségét kell képviselnie - mondta. Úgy vélekedett, hogy Hegedűs Loránt a szoboravatás előtt elmondott prédikációját is a zsidóság elleni uszításra használta fel, amikor Rákosi Mátyást, Kun Bélát és palesztin gyerekek gyilkosait emlegette, holott egy református parókusnak a megbékélést kell keresnie, nem feszültséget kell keltenie a vallási közösségek között. Nemes Árpád, Hegedűs Loránt ügyvédje visszautasította a vádakat. Az istentiszteleten nem volt semmilyen antiszemita megnyilvánulás, arra pedig nincs befolyásuk, hogy mi jelenik meg a kuruc.infón - mondta akkor az ügyvéd, aki többször heves szóváltásba keveredett a vádat képviselő jogtanácsossal. A tárgyaláson a védelem folyamatosan kísérletet tett olyan dokumentumok becsatolására, amelyek szerintük Horthy pozitív tevékenységét igazolják. Ezeket a bíróság rendre elutasította azzal az indokkal, hogy a pernek nem tárgya Horthy Miklós történelmi megítélése.

Fegyelmi vizsgálat

Tavaly november 3-án több száz megemlékező, köztük jobbikos országgyűlési képviselők jelenlétében avatták fel a Szabadság téren, a Hazatérés temploma előterében Horthy Miklós kormányzó bronz mellszobrát. Az ez alkalomból megtartott istentiszteleten beszédet mondott Gyöngyösi Márton, a Jobbik országgyűlési képviselője is. Az istentisztelet idején több száz, zömében sárga csillagot viselő ellentüntető demonstrált a templom előtt a szobor felállítása ellen. Bölcskei Gusztáv, az egyház zsinatának lelkészi elnöke az Magyar Református Egyház zsinatának szóló levelében a november 3-án történtek után azt írta: a Hegedűs Loránttal kapcsolatos ügy súlyossága indokolja az "akkurátus és fokozatos" egyházjogi eljárás szükségességét. Bogárdi Szabó István, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke fegyelmi vizsgálatot kezdeményezett az eset miatt, és az illetékes egyházmegye esperesét sürgősséggel fegyelmi felelősség megállapítására irányuló vizsgálatra kérte fel, "különös tekintettel arra, hogy ifj. Hegedűs Loránt magatartása megfelel-e" a lelkészekről szóló törvény egyes pontjainak, vagyis "megtett-e mindent egyháza jó híréért, kerülte-e a megbotránkozást kiváltó magatartást, tartózkodott-e olyan tevékenységtől, amely megoszthatja egyháza közösségét".

hirado.hu

 

atv.hu