Tizenhat darab F-16-os vadászgépet küld Lengyelországba az Egyesült Államok a jövő hét elején, egy hadgyakorlaton fognak részt venni - jelentette csütörtökön a lengyel sajtó.
A vadászgépek a tervek szerint jövő hétfőn fognak megérkezni a Lengyelország középső részén fekvő Lask légi támaszpontjára - írta internetes oldalain a Gazeta Wyborcza és a Rzeczpospolita című lengyel lap. A lengyel védelmi minisztérium szóvivője nem tudta megerősíteni a híreket.
Ugyanakkor Chuck Hagel amerikai védelmi miniszter szerdán már bejelentette, hogy válaszul az ukrajnai Krím félsziget orosz megszállására a Pentagon megerősíti a közép- és kelet-európai NATO-szövetségeseinek védelmét. Ennek keretein belül az Egyesült Államok intenzívebbé fogja tenni a lengyel légierővel folytatott közös kiképzést is - mondta Hagel.
Csütörtökön a Baltikumban már megkezdődött a Pentagon által előző nap bejelentett folyamat, miután hat amerikai vadászgép és két légi utántöltő repülőgép érkezett a térségbe, hogy megerősítsék Litvánia, Lettország és Észtország légvédelmét. A három balti állam nem rendelkezik a harcászati repülő képességgel, ezért légterük ellenőrzését a NATO-szövetségeseik látják el.
Korábban elemzők felvetették azt is, hogy az Oroszország és a Nyugat közti feszültségek kiéleződése esetén az Egyesült Államok csapatokat küldhet Lengyelországba, de ezzel kapcsolatban még nem született konkrét döntés.
(MTI)