Május 30-án tartotta éves rendes közgyűlését az ország egyik legnagyobb plakátcége, a Publimont Kft. Ebben önmagában még semmi furcsa nincs, a legtöbb vállalat ilyenkor kerít sort erre az eseményre, hiszen a törvény szerint május vége előtt kell összeülniük a tulajdonosoknak. Ezúttal azonban a találkozón olyan emberek gyűltek össze, akikről egy évvel ezelőtt nagyjából elképzelhetetlen lett volna, hogy egy asztalnál üljenek - írja a G7.
A közgyűlésen a társaságot birtokló Mészáros Lőrinc mellett az egykori NAV-vezér Vida Ildikó, illetve Tóth Marianna vett részt. Márpedig utóbbi két üzletasszony korábban egyértelműen az Orbán Viktorral látványosan összevesző Simicska Lajos belső köréhez tartozott. Olyannyira, hogy az ominózus G-nap után Tóth Marianna vette át például a Magyar Nemzet kiadójának vezetését, így ő irányította a céget abban az időszakban, amikor a lap kifejezetten kritikus volt a kormányzattal szemben.
Bár már a társaság összetétele is figyelemre méltó, ennél is érdekesebb, hogy hol tartották a közgyűlést. A jegyzőkönyv szerint ugyanis az eseményre Simicska Lajos legendás rezidenciáján, a Radóc utca 8.-ban került sor.
A Radóc utcai házról rengeteg történet kering. A Fidesz 2010-es hatalomra kerülése után, amikor Simicska a csúcson volt, az oligarcha dolgozószobájának előterében és a ház teraszán állítólag rendszeresen miniszterek ültek arra várva, hogy eligazítást kapjanak a kormánypárt gazdasági hátországát lényegében egy személyben felügyelő Simicskától, aki mindent innen irányított. A több lap által is megírt történetek szerint ebben a házban döntöttek kinevezésekről, közbeszerzésekről, és állítólag itt őrizték egy széfben azt az opciós szerződést is, ami alapján Simicskáék már a szakítás után megpróbálták elhappolni a TV2-t a csatornát éppen akkor megvásárló "Andy" Vajna elől.
Zoom
Az egyáltalán nem fényűző családi ház tehát kifejezetten ikonikus helyszín, Simicska hatalmának egyik fontos jelképe. Ezért is van szimbolikus jelentősége, hogy a bizonyos szempontból az oligarchát váltó Mészáros Lőrinc itt ült össze elődje korábbi embereivel. Ebből a körből szépen szemezget a volt gázszerelő birodalma: múlt héten a Válasz Online írt részletes összeállítást arról, hogyan vonják be Simicska egykori bizalmasait Mészáros céghálójának építésébe. A lap cikkében Tóth Marianna és Vida Ildikó is feltűnt. 
A Radóc utca 8. egyébként a közgyűlés idején már majdnem két hónapja közvetve Mészáros Lőrincé volt.
A tulajdoni lap szerint a házat a pár évvel ezelőtti plakátbotrányban érintett Mahir Zrt. birtokolja, márpedig sok más egykori Simicska-céghez hasonlóan áprilisban ezt is megszerezte a felcsúti milliárdos.
Zoom
A Publimont közgyűlésén sok érdemi dolog mellesleg nem történt. Meghosszabbították az ügyvezető kinevezéstét, elfogadták a cég beszámolóját, és döntöttek arról, hogy a társaság annak ellenére sem fizet osztalékot, hogy még az utolsó Simicska-évben is 110 milliós nyereséget termelt. Persze utóbbiban szerepet játszhatott, hogy nagyjából 2018 közepétől már tudni lehetett, hogy tulajdonosváltás lesz a cégnél, amely lényegében a teljes Simicska-hagyatékkal együtt három lépésben (Simicska egykori állandó üzlettársát, a miniszterelnökkel is jó kapcsolatot ápoló Nyerges Zsoltot, illetve a Mészáros-birodalom jogi képviselőjét, Vörös Józsefet érintve) került Mészáros Lőrinchez.
Így pedig a korábban egyik pillanatról a másikra elpárolgó állami megrendelések ugyanilyen gyorsan tértek vissza a Publimonthoz. A cég becslések szerint csak a tavalyi utolsó negyedévben több állami bevételhez jutott, mint a G-nap óta összesen.