Nyitókép forrása: sky.news.co

 

Angela Merkel német kancellárt az elmúlt három hétben háromszor kapott el rejtélyes, egész testére kiterjedő remegés, ráadásul mindhárom alkalommal tévékamerák egész sora figyelte az esetet.

 

Mivel az országvezetőknél a fizikai gyengélkedés nemzetközi tárgyalások során a gyengeség jele, a legtöbben igyekeznek ezt eltitkolni.

 

Merke stábja az első remegést a hőhullám miatti kiszáradással magyarázta a sajtónak. A másodikat „újraátéléssel”, vagyis a félelemmel, hogy megint kitör rajta a remegés. A harmadik eset után már nem nagyon volt mit tenni.

 hirdetes_810x300  

 

Merkel a sajtónak homályosan arra utalt, hogy betegségről lehet szó – mint mondta, „egy darabig együtt kell élnie ezekkel a tünetekkel”, de „lépéseket tett” az ügyben, és hogy „meg van róla győződve, a legjobb teljesítményt tudja nyújtani továbbra is munkájában”.

 

Pedig valójában nem három eset volt, hanem négy. Az első remegést 2017-ben szúrta ki a sajtó Mexikóban, akkor csak a lábai remegtek.

 

A német újságok címlapjai a legutóbbi eset után csak Merkel állapotával foglalkoztak, és a válaszokkal nem várhat sokat a kancellárasszony stábja.

 

Egyébként húsz évvel ezelőtt, Merkel azt mondta egy interjún, nem „félholt emberi roncsként” akarja befejezni karrierjét…

 

CTK, Körkép.sk

Megosztás:
Címkék: Angela Merkel

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 2 olvasónak tetszik ez a cikk.