eur:
394.28
usd:
370.51
bux:
65674.41
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma
Nyitókép: Police.hu

Figyelmeztetést adott ki a rendőrség, halálos ellenséggé válhat a jó barát

A kijelölt fürdőhelyeken sincs teljes biztonságban az ember. Két nappal az iskolai szünet kezdete előtt a strandolás szabályaira hívja fel a figyelmet a rendőrség.

Gyorsan itt a vakáció, megérkezett a meleg is. Gyermekek és szüleik hűsölnek a strandokon, tavaknál és a nyílt vizek mellett. A felhőtlen nyári fürdőzés azonban könnyen tragédiával végződhet, ha az alapvető szabályokat nem tartjuk be. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság ajánlásaival éppen ezt akarja megakadályozni.

A víz jó barát, de a meggondolatlan ember számára végzetes ellenséggé válhat. Szabadvizek mentén a legbiztonságosabb, ha a kijelölt fürdőhelyen strandolunk – hívták fel a figyelmet a rendőrség hivatalos honlapján. Ezeket a helyeket szakemberek választják és jelölik ki. Itt vannak meg a feltételek, amelyek lehetővé teszik – szükség esetén – a gyors mentést. Azonban ezeken a helyeken is ügyelni kell arra, hogy csak a fürdőhelyet kijelölő bóják között történjen a fürdőzés.

Tilos fürdeni:

  • hajóútban,
  • a hajóutat és hajózási akadályt jelző bóják, nagyhajók, úszó munkagépek és fürdés célját nem szolgáló úszóművek 100 méteres körzetében,
  • vízlépcsők és vízi munkák 300 méteres, hidak, vízkivételi művek, egyéb vízi műtárgyak, komp- és révátkelőhelyek 100 méteres körzetében,
  • kikötők, veszteglő- és rakodóhelyek, kijelölt zárt vízisí és vízi robogó (jet-ski) pályák, valamint egyéb motoros vízi sporteszköz közlekedésére szolgáló pályák, hajóállomások területén,
    egészségre ártalmas vizekben,
  • a kijelölt fürdőhelyek kivételével a határvizekben és a városok belterületén lévő szabad vizekben,
    vízi jármű kísérete nélkül a Balaton Somogy megyéhez tartozó területén, a parttól 1000 méternél, Veszprém és Zala megyéhez tartozó területén a parttól 500 méternél nagyobb távolságra, valamint a Tisza-tó területén a parttól 500 méternél nagyobb távolságra;
  • éjszaka és korlátozott látási viszonyok között, kivéve, ha a vízterület megvilágított, és legfeljebb a mélyvíz határáig,
  • ahol azt tiltó tábla jelzi.

Néhány jó tanács:

  • Ne fürödjön teli gyomorral!
  • Soha ne ugorjon felhevült testtel a vízbe!
  • Figyeljen a víz alatti akadályokra!
  • Soha ne ússzon egyedül, társnak lehetőleg felnőttet válasszon!
  • Ne ússzon és ne bukjon a víz alá ugrálásra kijelölt területen!
  • Figyelje a strand területét jelző bójákat!
  • Ne fürödjön alkoholos állapotban!
  • Ha nem tud úszni, ne használjon gumimatracot!
  • Ismeretlen helyen soha ne ugorjon a vízbe!

Hat éven aluli, továbbá úszni nem tudó 12 éven aluli gyermek csak felnőtt közvetlen felügyelete mellett fürödhet a szabad vizekben.

Az úszni nem tudó gyermekeknek mindenféleképp, de a jól úszóknak is célszerű a mentőmellény vagy mentőgallér használata. Az úszógumi használatánál figyelembe kell venni – mivel egységes méretben készülnek –, hogyha nem megfelelő szorosságú, akkor a használója könnyen kicsúszhat belőle, ha pedig túl szoros, felbillenés esetén fizikailag nehéz a megfelelő testhelyzet újbóli felvétele, ezért ez könnyen végzetessé válhat. A karúszó nem nyújt megfelelő biztonságot.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Lefordultak az amerikai indexek

Lefordultak az amerikai indexek

Gazdasági információk tekintetében ma az amerikai lakáspiacról közölnek újabb adatot, ez a monetáris politikai kilátások szempontjából lehet érdekes. A héten eddig kedvezőtlenül alakulnak a részvénypiaci folyamatok, elsősorban az Izrael és Irán közötti konfliktus fokozódása nyomta rá a bélyegét a hangulatra, emellett továbbra is ott vannak a ragadós amerikai inflációval kapcsolatos aggályok, amelyek azt a narratívát erősítik, hogy akár hosszabb ideig maradhat a magas kamatszint. A magyar tőzsde ma esett, az európaiak viszont pluszban zártak. A tengerentúlon egyelőre esés látszik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×