Nyitókép: nemzetisport.hu

 

Marco Rossi szövetségi kapitány biztosan nem lehet ott a Wales elleni, keddi összecsapáson a magyar válogatott kispadján. Erről hétfői sajtótájékoztatóján számolt be Telkiben.

 

Az olasz szakember először magyarul köszöntötte a sajtó képviselőit, majd olaszul folytatta – Kádár, Bese és Zsótér állapotáról számolt be, miután mindhárman sérültek.

 

„Nagy hülye lennék, ha pályára engedném őket, hiszen lesérültek. De komolyra fordítva a szót: Kádár négy hete nem edz egy izomsérülés miatt. Bese bokasérülést, pontosabban részleges ínszalagszakadást szenvedett el. Jelenleg azt mérlegeljük, hogy talán a kispadra leülhetnének, s végszükség esetén maximum 15-20 percre kaphatnának szerepet”

 

 hirdetes_810x300  

mondta Rossi, majd szólt az azerbajdzsáni incidensről is, mikor a bíró leküldte őt a kispadról.

 

„Az UEFA döntése értelmében holnap automatikusan nem lehetek ott a padon, Cosimo Inguscio lesz a helyettesem, én pedig valahonnan a stadionból követem majd az eseményeket”

 

magyarázta Rossi, aki továbbra is fenntartja, hogy nem érdemelte meg a játékvezető döntését.

 

„Rendkívül felzaklatott, ami történt, és sajnálom is, mert ez alkalommal teljesen elfogadhatatlan volt a bírónak a döntése. Csak arra tudok gondolni, hogy egy rossz estéje volt a játékvezetőnek, mert ami itt történt, az egy súlyos bírói hiba volt. A szabályok szerint kétszeri figyelmeztetésnek meg kellett volna előznie az elküldésemet, de a mérkőzés jegyzőkönyvéből, s a hivatalos iratokból kiderült, hogy ez nem történt meg, tehát a bíró, így súlyos szakmai hibát vétett. Amióta Magyarországon dolgozom,ki merem jelenteni, hogy amit mondok, azért vállalom a felelősséget. Tény, hogy Görögországban a mérkőzés alatt sok esetben alakult ki szóváltás, összeütközés köztem és a mérkőzést irányítók között. Most azonban nem történt senkivel semmi ilyen, úgyhogy csak arra tudok gondolni, hogy súlyos szakmai mulasztás történt a játékvezető részéről”

 

mondta Rossi a holland bíró döntésével kapcsolatban.

 

Németh Krisztián, aki szintén részt vett a sajtótájékoztatón, arról számolt be, hogy Rossinak sikerült olyan közösséget kialakítani a csapatban, mint amilyen az Eb előtt volt.

 

„Beszélgettük  az idősebb játékosokkal, hogy a kapitánynak sikerült egy olyan közösséget kialakítani, ami megvolt már az Eb előtt is, és ez látszik a pályán, megvalósítjuk az elgondolásait. Küzdünk,  és minden úgy alakul eddig ahogy terveztük és szeretnénk ezt folytatni” – mondta Németh.

 

A Magyarország-Wales találkozó kedden 20:45-kor kezdődik a Groupama Arénában.

 

nemzetisport.hu, Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!