Visszafogottan reagált szombaton a török védelmi minisztérium az előző napi amerikai figyelmeztetésre, hozzátéve, hogy mindkét fél megoldásra törekszik.
Az Egyesült Államok július végéig szabott határidőt a NATO-partner Törökországnak, hogy lemondja az orosz Sz-400-as légvédelmi rakétarendszer megvásárlását, ellenkező esetben Washington felbontja az amerikai gyártmányú F-35-ös harci repülőgépek eladására vonatkozó megállapodást.
Patrick Shanahan megbízott amerikai védelmi miniszter levelében arról tájékoztatta török hivatali partnerét, Hulusi Akart, hogy Washington július 31-el véget vet a török pilóták kiképzésének, s az Egyesült Államokban az F-35-ös kiképzésen tartózkodó török személyzetnek július végéig el kell hagynia az országot.
Az ankarai védelmi minisztérium mindössze annyit közölt, hogy megkapta „a két ország közötti védelmi és biztonsági együttműködéssel foglalkozó levelet”, de nem utalt konkrétan az F-35-ök adásvételére.
A tárca közleménye szerint „a levél azt a várakozást fogalmazza meg, hogy a stratégiai partnerség keretében találjanak megoldást a létező problémára, és tartsák fenn az átfogó biztonsági együttműködést, továbbá hangsúlyozza a tárgyalások folytatásának fontosságát”.
Törökország mindenáron vásárolni akar Oroszországtól Sz-400 típusú föld-levegő rakétarendszereket.
Recep Tayyip Erdogan török elnök legutóbb kedden jelentette ki: „ki van zárva”, hogy Ankara visszalépjen a NATO-szövetségesével való viszonyban feszültséget keltő üzlettől.
„Még mindig van lehetőségük megváltoztatni az Sz-400-asokkal kapcsolatos tervet” – írta levelében Patrick Shanahan.
Az első amerikai ellenlépés az lesz, hogy Washington nem hívja meg Törökországot az F-35-ös vadászgépekről a jövő héten Belgiumban tartandó kerekasztalra.
(MTI)