Fotó: Tamás Sándor – Facebook

Csaknem ezer székelyföldi civil és közszereplő vont élőláncot az úzvölgyi katonatemető elé csütörtök délután, hogy megakadályozza az egyházi szertartásnak és koszorúzásnak a megtartását, amelyet Dormánfalva polgármesteri hivatala hirdetett meg a hősök napja alkalmából.

A székelyföldiek székely zászlókkal és transzparensekkel sorakoztak fel tömött sorokban a lakatlan hegyi település első világháborús katonatemetője előtt a csepergő esőben. Transzparenseiken azokat a román hatóságok által kiállított iratokat mutatták be, amelyek szerint Dormánfalva polgármestere törvénytelenül járt el, amikor a település közvagyonába vette a temetőt és építési engedélyt adott magának a temetőbeli román parcella kialakítására.

A tüntetők transzparensen mutatták be azt a temetőrajzot, amelyet a román Hősök Emléke Társaság készített 1927-ben a temető korabeli rendezése után, és amelyen a román társaság öt magyar, egy német és egy osztrák parcellát jelölt be.

A rendőrség és a csendőrség nagy erőkkel tartózkodik a helyszínen, hogy elejét vegye egy esetleges román-magyar összecsapásnak.

Amint Tamás Sándor, a Kovászna megyei önkormányzat elnöke az MTI kérdésére tréfásan megjegyezte: a második világháború óta nem tartózkodott ennyi katona Úzvölgyén. A politikus elmondta, a Hargita megyei tanácsnál jelentették be, hogy a Kovászna megyei tanács magyar képviselői kihelyezett rendkívüli ülést tartanak a temető előtt elhaladó úton helyi idő szerint 16 és 18 óra között. Erre hívták Székelyföld településeit is. Borboly Csaba, a Hargita megyei tanács elnöke elmondta: senki nem vonja kétségbe, hogy a temető előtt elhaladó út Hargita megye tulajdonában van.

Jean-Adrian Andrei, Hargita megye prefektusa korábban felszólította Csíkszentmárton polgármesterét, hogy nyissa ki a temetőt a román hősök napi rendezvény idejére.

A székelyföldi elöljárók attól tartanak, hogy a hősök napi koszorúzás leple alatt egyházi szertartással felavatják a törvénytelenül létrehozott román parcellát, és akkor sokkal nehezebb lesz helyreállítani az eredeti állapotot.

Gazda Árpád / MTI