Jóváhagyta a pozsonyi törvényhozás szerdán az állami jelképekre vonatkozó szlovák törvénynek azt a módosítását, amellyel a jogszabályból kikerült az "idegen" országok himnuszának éneklését korlátozó rész. A himnusztörvényként ismertté vált jogszabály módosítását nagy többséggel, 107 igen szavazattal, 11 nem ellenében hagyta jóvá a 150 fős pozsonyi törvényhozás.
Zoom
A módosítással a jogszabályból kikerült az a rész, amely nyilvános rendezvényeken arra az esetre korlátozta volna a külföldi országok himnuszának előadását, amikor a helyszínen az érintett országnak hivatalos küldöttsége is jelen van. A jogszabályba belekerült egy olyan mondat is, amely leszögezi: a jogszabály nem korlátozza a természetes és jogi személyeknek azt a jogát, hogy előadják (játsszák vagy énekeljék) más ország himnuszát. A gyorsított eljárásban elfogadott módosítást a Most-Híd vegyes párt képviselői terjesztették be, akik márciusban ugyancsak megszavazták a himnusz éneklésének korlátozását is magában foglaló teljes jogszabályt.
A sokat bírált eredeti jogszabályt több politikai párt, köztük a Magyar Közösség Pártja (MKP) és a törvényt előterjesztő Szlovák Nemzeti Párt (SNS) erre vonatkozó kérése alapján áprilisban megvétózta Andrej Kiska szlovák államfő. Mivel a törvénymódosítást – melynek csak néhányszavas része rendelkezik a himnuszról – mint egészet vétózta meg a megbízatási ideje végéhez közeledő és saját párt alapítását bejelentő Kiska, azt a törvényhozásnak csak teljes egészében elvetni vagy teljes egészében jóváhagyni volt lehetősége. Ennek alapján a szlovák parlamentben múlt hét pénteken, az államfő vétóját áttörve, ismét jóváhagyták a vitatott törvényt, majd gyorsított eljárásban kezdtek tárgyalni a most elfogadott módosításról.
Az állami jelképekre vonatkozó szlovák törvény megváltoztatása céljával áprilisban a Magyar Közösség Pártja (MKP) aláírásgyűjtésbe kezdett. Petíciójukkal azonban nem csak a törvény a himnusz éneklésének korlátozását akarják megszüntetni, hanem annak teljes megváltoztatását célozzák, úgy, hogy lehetővé váljon a nemzeti szimbólumok, köztük a – korábban betiltott – nemzeti zászlók teljes körű szabad használata is.
Porosenko aláírta
Petro Porosenko leköszönő elnök aláírta szerdán az ukrán nyelvtörvényt, amely ellen több ízben hevesen tiltakoztak a kárpátaljai magyar szervezetek, mert az felszámolja a kisebbségek valamennyi eddigi nyelvi jogát.
Zoom
Porosenko az aláíráskor ismételten azt hazudta, hogy az ukrán mint államnyelv működéséről szóló törvény semmilyen formában nem sért más nyelveket.
Reményét fejezte ki, hogy Volodimir Zelenszkij megválasztott elnök hivatalba lépése után az új ukrán vezetés – miután elemezte a jogszabályt – a gyakorlatban is alkalmazni fogja a törvénybe foglalt normákat.
(MTI nyomán)