Mindannyiunk életében léteznek jelenségek, melyek bosszantanak, hogy úgy fogalmazzunk, eszik idegeinket - ez mindenkinél más és más lehet. Azonban meggyőződésem, aki érintett, egyetért velem, ezen idegtépő tébolyok non plus ultrája nem más, mint a végtelennek tűnő forgalmi dugók.

A főút, ahol minden nap meghal egy kicsit a lelked – reggeli életkép a 10-esről (fotó: 24.hu)

 

Miután egy-egy kiadósabb, több órás tötymörgés után hazaérünk, hajlamosak vagyunk kitörölni a memóriánkból (a psziché részéről érthető védekezési mechanizmus) a szörnyű élményt, majd másnap, bízva valami isteni csodában, hogy ezúttal jól járható lesz utunk haza, viszont a szemünk előtt kirajzolódó, végelláthatatlan villogó piros fények (az előttünk lévők féklámpái) gyorsan visszarántanak minket a valóságba.

Így megy ez napról napra.

Forgalmi dugóval mindenki találkozott már életében több alkalommal, vannak, kik szerencsésebbek, és nem élik át gyakran, de akadnak, mégpedig jelentős számban, főleg a fővárosi agglomerációban élők között, akik ezt minden áldott nap kénytelenek elszenvedni. Persze, jöhet az ellenvetés: miért nem jár tömegközlekedéssel? De egyrészt arrafelé a tömegközlekedés sem kedvezőbb, illetve, akik például gyerekeket fuvaroznak, bevásárolnak, számukra autó nélkül nem igazán képzelhető el az élet.

Személyes tapasztalatokról tudok beszélni, de mindezen túlmenően a legtragikusabb ott a helyzet Budapest környékén, ahol sem elkerülő nem épült, sem pedig az M0-ás körgyűrű nem terjed ki. De nem túlságosan kell bemutatnunk a belvárost sem. Biztos vagyok benne, léteznek neuralgikus pontok az ország számos helyén is, és készséggel átérzem ezeket is. Egészen komolyra fordítva a szót, mindazon túl, hogy a hócipőnk tele van már azzal, hogy 30 km távolságra akár napi 2x2 órát kell autóznunk, roppant kíváncsi volnék, ez mennyire okoz akár mérhető károkat.

Nem csupán kedélyállapotban (értsd, megbolondul az ember), de gazdasági értelemben is. Nem egy történetet ismerek, amikor üzleti találkozások, megbeszélések maradtak el, pusztán azon profán okból kifolyólag, az egyik fél nemhogy késéssel ért oda a találkozó helyére, hanem nem ért oda.

Egész egyszerűen nem talált parkolóhelyet. Nem volt. Több órás keresgélés után feladta. Persze, nyilván, erre még lehet mondani, lehetett volna felkészültebb, miért nem ment villamossal, busszal stb, de azért nem intézhető el a jelenség ilyen egyszerűen. Apropó, a fizető parkolók egyébiránt mit nyújtanak? Már azon túl, hogy pofátlanul magas díjakat kell fizetni óránként, ezt az összeget hová, mibe forgatják vissza?

Az ország egyik leghírhedtebb útjáról, a 10-esről egyébként műsort is készített már a Hír TV.

A helyzet azóta is borzalmas. Évtizedek óta nem sikerült építeni egy elkerülőt, vagy az M0-ás bővítését elérni. Jobban mondva, egyszer már majdnem sikerült, azonban egy bizonyos Levegő Munkacsoport bírósági úton megfúrta az egészet. Hivatkozva a Pilis védelmére, azonban „sötétzöld” agyukkal azon már nem gondolkodtak el, vajon mi szennyezi jobban a levegőt, mi bocsájt ki több káros anyagot, ha egyenletes tempóban haladnak a gépkocsik, vagy az, ha kettes fokozatba maximum 5 percenként van lehetőség felváltani? Tehát araszolás, töménytelen mennyiségű kipufogógáz. Inkább ez utóbbi.

Az elmúlt hónapokban aláírásgyűjtést is szerveztek az elkerülő megépítéséért, reméljük, ezúttal pozitívabb lesz a végkifejlet. 2019. április 9-én az Innovációs és Technológiai Minisztériumban Tóth Péter közlekedésért felelős helyettes államtitkár úrnak átadták a közel 10 ezer aláírást, melyet a Pilisvörösváron és környéken lakók gyűjtöttek össze. Az államtitkár úr roppant meg volt lepve, mondván, ő ilyen hatalmas aláírásszámmal átadott petíciót még nem kapott! Talán, ha ő is arra járna naponta, értené…

Azonban minden panaszkodás üres fecsegés anélkül, hogy legalább ne kínálnék valami megoldási javaslatot. Nos, a bölcsek köve nincs nálam, sajnos nem fogom megépíteni holnapután az elkerülőt, de egy tapasztalati jelenségre mindenképpen felhívom a figyelmet.

Sokan nem gondolnák, de a dugók alapvetően nem feltétlenül arra vezethetők vissza, hogy sok az autó. Persze, ez nem könnyíti meg. Most mindenki képzelje maga elé a „kedvenc" dugójának látványát (az én „kedvencem” a 10-es), a sok-sok kocsit, melyek szó szerint egymás hegyén-hátán gyülekeznek. És itt a gond!

(Néha kedvem is volna megkérdezni a „kedves kollégától”, aki valami oknál fogva eltökélte magát arra, 5 centinél nagyobb távolságot nem tarthat az én kocsim mögött, vajon szeretne beszállni a csomagtartómba? Mert nagyon szívesen felnyitom akkor…)

A követési távolság be nem tartása jóval nagyobb eséllyel okoz dugót. Leírhatnám saját szavaimmal, de ha szabad ilyet kérnem, kötelező jelleggel ajánlom a kedves olvasónak az alábbi videót.

Pár perc, de nagyon tanulságos, és hiú ábránd, gyermeki vágy, de ha máról holnapra ezeket az elveket az összes sofőr beépítené napi gyakorlatába, Magyarország egy sokkal jobb hely, sokkal boldogabb ország lenne. Mellesleg én sokkal hangsúlyosabbá tenném ezt a KRESZ-oktatásban is.

Jó szórakozást!

U.i.: De aztán tényleg nézzétek meg a videót, mert elmulasztása esetén az egész cikk elolvasása pelyvát sem ér...

Lantos János – Kuruc.info