Az élen az ellenzéki, baloldali finn Szociáldemokrata Párt (SPD) végzett, míg szorosan a nyomában, a második helyre a nacionalista Finnek (korábbi nevükön Igazi Finnek) jutottak a voksok száz százalékának összeszámlálása után.
Az összesítés alapján a szociáldemokraták a voksok 17,7 százalékát, az euroszkeptikus Finnek a 17,5 százalékát kapták. Mindössze ötezer szavazat a különbség a két párt között – közölte hétfőn a finn igazságügyi minisztérium.
A Petteri Orpo pénzügyminiszter vezette jobbközép Nemzeti Szövetség 17 százaléknyi szavazatot gyűjtött össze. A kormányzó Centrumpárt 13,8-nyi, az ellenzéki zöldek Szövetsége pedig 11,5 százaléknyi voksot szerzett.
A többi párt – összesen 19 párt indult – tíz százalék alatti eredményt ért el. Az ellenzéki Baloldali Szövetség 8,2 százalékos, a svéd ajkúakat képviselő Svéd Néppárt 4,5 százalékos, míg a távozó koalícióban résztvevő Kék Jövő nevű párt egy százalékos eredményt mutathat fel. Ez utóbbi párt az egyetlen a jelenlegi parlamenti formációk közül, amelynek nem lesz képviselője a törvényhozásban.
A választás végleges eredményét kedden, április 17-én hozzák nyilvánosságra. A mostani választásokon 2468 jelölt indult 19 politikai párt képviseletében. Az előző parlamenti választást 2015-ben tartották. Akkor az ellenzéki Centrumpárt nyert, 49 képviselői helyet szerezve, és amely a Nemzeti Szövetséggel és az Igazi Finnekkel alkotott koalíciót. Tavalyelőtt, 2017-ben a párton belüli ellentétek miatt az Igazi Finnek ellenzékbe vonultak, míg a tőlük eltávolodott Kék Jövő bennmaradt a koalícióban.
(MTI)