eur:
394.13
usd:
365.33
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta
Fürdőzők a balatonmáriafürdői strandon 2015. július 7-én. Az országos tiszti főorvos július 4-től július 8-án éjfélig hőségriadót rendelt el, mert ebben az időszakban eléri vagy meghaladja a napi középhőmérséklet a 27 Celsius-fokot.
Nyitókép: MTI/Varga György

Teljesen megváltozik a vízibiciklizés a Balatonnál

2017-ben hat, tavaly egy ember halálát okozta az eszköz felelőtlen használata. Egy jogszabály-módosítási terv célja a nullás szám.

Jogszabály-módosítást kezdeményez a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) a Belügyminisztériumnál annak érdekében, hogy kötelező legyen mentőfelszereléssel ellátni a vízibicikliket - közölte Molnár Gábor, a BFT munkaszervezetének igazgatója szombaton az MTI-vel.

Elmondta: azt szeretnék elérni, hogy a vízibickliken legyen mentőpatkó vagy mentőgyűrű.

A 300 vízijármű-kölcsönző kezelésében körülbelül 5 ezer vízibicikli van, amelyet kellemes időben naponta 50-100 ezer ember használ. 2017-ben hat, tavaly egy ember halt meg fulladás következtében ezek használatakor - tette hozzá.

A BFT a tragédiák megelőzéséért már tavaly elindította balesetmegelőzési programját, amely a területfejlesztési tanács honlapján (balatonregion.hu) olvasható.

A tanács tavaly ősszel bízta meg közbiztonsági testületét, hogy tekintse át három probléma - a nagyrendezvények miatti zajterhelés, a vízibiciklis balestek és az elektromos jetski-használat - jogi hátterét.

Molnár Gábor közölte: ezekben a kérdésekben társadalmi egyeztetésre, majd konszenzusra van szükség.

A BFT most vizsgálja, miként lehet a legszélesebb körben lebonyolítani a véleménykutatást és -egyeztetést - tette hozzá.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 28. 21:46
×
×
×
×