Feszült volt a hangulat a szerdai szombathelyi közgyűlésen, ahol a fideszes polgármester posztbolsevista puccskísérletről beszélt, mivel a többségbe kerülő baloldal úgy döntött, visszahívja a fideszes delegáltakat az önkormányzati cégektől. Az ülésen felállítottak egy migrációt vizsgáló bizottságot, és a költségvetést is átszabják az új többség szája íze szerint - írja az Index.
Zoom
Szombathelyi közgyűlés 2019. március 13-án (fotó: Nagy Jácint / Nyugat.hu)
Miután elfogyott a Fidesz többsége a szombathelyi közgyűlésben, az ellenzék - az addig a Fideszt támogató alpolgármester szavazatával - át tudta venni a hatalmat.
Az már a múltkori közgyűlésen kiderült, hogy a fideszes polgármester és a fideszes képviselők nehezen viselik a többség elvesztésének magát a tényét is (folyamatosan csak bevándorlózni tudtak a legutóbbi közgyűlésen), de a szerdai ülésen komolyabb vérveszteséget is el kellett könyvelnie a várost korábban irányító Fidesznek. Az ellenzék ugyanis átalakította az önkormányzati cégek felügyelőbizottságait és igazgatótanácsait: a fideszeseket visszahívta, és ellenzéki képviselőkkel töltötte fel a testületeket.
A részletes listát a Nyugat.hu is leközölte. Az új többség ezt persze azzal indokolta, hogy fontos, hogy a közgyűlésben jelen lévő pártoknak, politikai szervezeteknek rálátásuk, ellenőrzési lehetőségük legyen a közpénzt is felhasználó, önkormányzati tulajdonú cégek felett. A Fidesz ugyanis 2014 óta nem adott helyet sem a feb-ben sem az it-ben ellenzéki delegáltnak, vagyis a baloldalnak semmi rálátása nem volt arra, mi történik az önkormányzati cégeknél.
A Fidesznek persze más az értelmezése. Puskás Tivadar fideszes polgármester a közgyűlésen többször is "posztbolsevik puccskísérletről" beszélt. Puskásnak a Nyugat.hu szerint volt egy érdekes gondolatmenete is arról, miszerint a városban a többség a Fideszé, csak a többieknek több szavazatuk van.
Ipkovich György volt MSZP-s polgármester, most képviselő azt mondta erre, hogy legutóbb a Fidesz 43 százalékot kapott, az ellenzék pedig összesítve 57 százalékot. Most pedig olyan alkut kötöttek, amivel megszerezték a többséget. "A helyzet megváltozott, de a polgármester, ahelyett, hogy a városért dolgozna, hisztériázik" - mondta.
A hangulat elég feszült volt a közgyűlésen mindvégig, az ülés ugyanis azzal kezdődött, hogy Puskás polgármester felolvasott egy emailt, amelyet az a Prugberger Emil írt, aki sokáig képviselő, korábban alpolgármester volt a Pro Savaria Egyesület színeiben. Ennek az egyesületnek a képviselője Molnár Miklós alpolgármester, aki a fideszes narratíva szerint elárulta a Fideszt, és átállt. Az email lényege az volt, hogy Prugberger elhatárolódik Molnár Miklós tetteitől.
Molnár Miklós erre Kijelentette, hogy "aljas szándék" volt a levelek felolvasása. Prugberger Emil elmúlt 80 éves, és szerinte a fideszesek visszaéltek most a bizalmával. Majd bejelentette, hogy a Pro Savaria Egyesület a múlt héten eldöntötte, hogy önállóan indul a választásokon. Ez rossz hír a Fidesznek, ugyanis tőle vihet el szavazatokat a szervezet.
A közgyűlés visszatérő show-eleme, hogy a fideszes képviselők bevándorláspártinak nevezik a balosokat, de még a jobbikos képviselőt is. Az MSZP-s Nemény András, aki az Éljen Szombathely-frakciót vezeti, ezért azt javasolta, hogy hozzanak létre egy bizottságot a Szombathelyt érintő migráció vizsgálatára.
Megvizsgálnák, hogy eddig mit tett a város a migráció megakadályozására, és a letelepedési kötvényesek és az ukrán vendégmunkások jelenlétét is megtárgyalnák.
A Fideszt kiverte a víz az ötlettől, Lendvai Ferenc fideszes képviselő szerint amíg Orbán Viktor a miniszterelnök, és Szombathelyen Puskás Tivadar a polgármester, addig nem kell tartani illegális migránsoktól. A Fidesz végül tartózkodott, az új többség viszont megszavazta ezt a bizottságot.
A képviselők ezután az idei költségvetésről tárgyaltak. Ezt nyilvánvalóan a fideszes polgármester és csapata készítette elő, de az új többségnek most már megvan az ereje, hogy a saját prioritásai szerint átalakítsa a tervezetet.