Egy 78 éves, kórházi ágyon fekvő beteghez nem az orvos, hanem egy robot gurult oda egy kaliforniai kórházban, aminek kis képernyőjén megjelent az orvos, aki valahol máshol egy szobában ült, és így közölte a diagnózist: napokon belül meg fog halni.
A beteg hozzátartozói felháborodtak, szerintük ebben a módszerben semmi részvét vagy együttérzés nem volt.
"Felnéztem, és ott volt egy robot az ajtóban. Ha egy rutinlátogatás lett volna, addig rendben van. De ha azt mondják, hogy leveszik a lélegeztetőmaszkot, és morfiumra tesznek addig, amíg meg nem halsz, azt mondják legalább el személyesen, ne egy készüléken keresztül!" – mondta az egyik rokon.
Zoom
Fotó: Julianne Spangler
A hírrel a kórház nem várta meg az idős férfi feleségét sem, csak az unokája volt a szobában, akinek el kellett ismételnie a nagyapjának, miket mond az orvos, mert a férfi videón keresztül nem értette meg.
Az idős férfi másnap meghalt.
A kórház egyik vezetője közleményében azt írta, az esetet több személyes doktori látogatás is megelőzte, ahol már részleteiben beszéltek a férfi állapotáról. Azért viszont elnézést kért, hogy a család elvárásainak nem tudtak megfelelni.
(BBC - Sky News - Index)