A Viasat History kimondta: Atilla leszármazottai vagyunk

David Adams ausztrál dokumentumfilmes Attiláról szóló filmje felkavarta az internetet. A Viasat History csatornán szombaton sugárzott ismeretterjesztő film élénk reakciókat váltott ki a magyar közönségből. A film konklúziója, hogy a magyarok Attila leszármazottai, és Magyarországban maradt fönn a hun vezér letűntnek hitt birodalma.

A Hősök terén fejeződik be az az ismeretterjesztő film, amit szombaton sugárzott a Viasat History. A film Attila életét, és a hunok európai hadjáratait mutatja be. Magyar szempontból érdekes, hogy a filmben David Adams azt állítja, lehet, hogy a magyarok Attila leszármazottai. Elhangzik, hogy Árpád azt mondta, a Duna-Tisza köze ősének földje volt. A filmben Davis azt állítja Árpád egyenes ági leszármazottja lehetett Ernáknak, Attila legkisebb fiának.  A film korhű illusztrációs jeleneteit Bugacon, a Kurultájon forgatták, és megszólal benne Bíró András Zsolt antropológus, a rendezvény szervezője is. A filmet a héten többször is ismételni fogja a Viasat History.

Kapcsolódók:

DNS vizsgálat is kimutatta, hogy a Turul-dinasztia nem finnugor, hanem eurázsiai

Dr. Varga Tibor megtekinthető előadása dicső Atilláról

Atilla kardjának legendája

A hunok táborában, ahol nem jár végrehajtó és állami tisztségviselő, de állandó vendég a szabadság

(Pesti Srácok nyomán Szent Korona Rádió)