A kormánypárti Mandiner a keresztektől és "náciktól" undorodó Sermer Ádámmal, az SZDSZ-utódcafat Liberálisok főpolgármesterjelöltjével készített interjút. Puzsér programja mellett, a Jobbikról kérdezték, mert most a nácikártya van soron, a többi elvhaver mellett párttársának, Bősz Anettnek és Gyurcsányéknak is megfelel a Jobbik, de Sermer még eljátssza a magát kérető antifasisztát, valakinek ezt az álszent szerepet is kell vállalni. Sneider és a jelenlegi Jobbik vállalhatatlan neki választási szövetségre, mert kirekesztők, de a meglehetősen széles kötő "ügyek mentén" rendben van az összeborulás, és ebben benne rejlik az is, hogy még egy kis fazonszabászat után a legszadeszosabbaknak is megfelelhet a Jobbik vállalt szövetségesként. Pontosan addig és úgy használják őket, ahogy az a hatalmi érdekeiket szolgálja, legalábbis amíg nem formálódnak át teljesen a képükre.
Alább a beszélgetés vonatkozó részletei.
Zoom
Sermer Ádám
Bősz Anett épp a múlt hónapban jelentette ki: „Nem hagyjuk, hogy az ellenzéki egységet, ami létrejött a kormányváltás érdekében, bármiféle próbálkozás megbontsa”; Sneider Tamás botrányát pedig belső pártügynek tartja. Ön eközben deklarálta, hogy a Jobbikkal nem fognak a választási együttműködésről még egyeztetni sem, és hosszan sorolja a párt bűnlajstromát (melyek elkövetése részben egykori párttagokhoz a kötődik, és a többitől is elhatárolódnának már manapság, nem is győznek saját gerinctelenségüket fitogtatva magyarázkodni, mentegetőzni - Kuruc.info szerk.). Feloldja ezt az ellentétet?
Hadd mutassak rá, hogy nem áll egymással ellentétben az, amit Bősz Anett nyilatkozott és az, amit én: ezek egymást kiegészítik. Párttársam az ügyek mentén való együttműködésekre célzott, ahogy ezt a rabszolgatörvénnyel szemben közös ellenzéki fellépés esetében láthattuk. Ehhez egyébként csatlakoztak a szakmai és érdekképviseleti szervezetek is. De az Állami Számvevőszékkel szembeni kiállás is konkrét ügynek tekinthető. Ezekbe nem is lehetséges kormányzati erőfeszítéssel éket verni, mert az ügyek fontossága felülírja az egymástól távol álló politikai nézőpontokat.
Ha különféle ügyek mentén tudnak közösen politizálni, miért nem jöhet létre egy összellenzéki választási szövetség?
A jelenlegi Jobbikkal nem tudunk választási szövetségben gondolkodni, és ennek csak egyik tényezője az, hogy Sneider Tamás személye elfogadhatatlan.
Tartalmi alapon sem tudunk kapcsolódni, ugyanis a Jobbik inkább a kormány politikájához áll közel, mint az ellenzéki demokrata megközelítéshez. Elég csak a civil törvényes hozzáállásukra gondolni, egy jobbikos javaslat kapcsán került felszínre a később Stop Soros!-ként hírhedtté vált törvénycsomag. Vagy gondoljunk a Jobbiknak a menekültellenes népszavazásnál tanúsított magatartására, a bezárkózó, kirekesztő, nacionalista hozzáállásukra. Így semmiképp sem mondhatjuk, hogy a cél szentesíti az eszközt, és inkább tekintsünk el a tartalmi különbségektől a választási siker érdekében. Bár ellenzékiként egy oldalon állunk, de abban merőben különbözünk, hogy milyen világot szeretnénk a kormány megbuktatása után felépíteni.
Zoom
A másik Liberálisnak, Bősz Anettnak (b3) nem okoz gondot az "ügyek mentén" cukiskodás sem - mintha csak "nyomozásban résztvevő hatósági személyek" lennének
Tartalmi-szakpolitikai különbségekről beszél, miközben Sneider Tamás vállalhatósága inkább morális kérdés.
Az a Jobbik belső ügye, hogy ők önazonosnak, hitelesnek, vállalhatónak gondolják-e az elnök személyét. Hosszan tudnám sorolni, miért nem működhetünk együtt a Jobbikkal, és ebből csak egy akadályt jelent Sneider Tamás. Ne feledjük, a Jobbik olyan választási helyzetbe került Vona Gábor távozása után, hogy két erőközpont között kellett döntenie a néppártosodást szorgalmazóknak. Az egyik volt Sneider, az egykori egri kopaszvezér, akiről mindenki tudta, milyen múlttal rendelkezik, a másik pedig Toroczkai László. Itt kellett volna minden néppártosodásban gondolkodónak felállnia és kijelentenie, hogy nem voksol egyikre sem.
Sneider Tamás személye ezek szerint egy választási szövetségnél nem elfogadható, ám rövid távon, „ügyek mentén” igen?
Meg kell különböztetni azt, amikor a politikai mozgástér bővítése, pozíciók szerzése érdekében kötünk szövetséget attól, amikor egy probléma felgöngyölítése érdekében működünk együtt, hogy bizonyos visszás ügyeket a társadalom számára láthatóvá tegyünk. Évek óta következetes álláspontot képviselek e kérdésben, szerintem egy demokratikus ellenzéki szavazó nem tud alternatívaként tekinteni a Jobbikra.
Ettől azonban élesen elválnak az olyan esetek, amikor például a letelepedési kötvények botrányát vizsgáljuk ki közösen. Egy nyomozásban résztvevő hatósági személyeknek sem kell, hogy világnézetileg is egyetértsenek.
Kapcsolódó: