Elfogadhatatlannak ítéli az Egyesült Államok külügyminisztere, hogy országa eddig távol tartotta magát Közép-Európától, az így keletkezett űrt ugyanis a versenytársak betöltik. Mike Pompeo hétfőn Budapesten, miután Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel tárgyalt, kijelentette: az Egyesült Államok a kapcsolatok elmélyítésére törekszik Magyarországgal.
Az amerikai diplomácia vezetője a Szijjártó Péterrel közösen tartott sajtótájékoztatón üdvözölte a védelmi együttműködési megállapodás szövegének véglegesítését, és azt is, hogy Magyarország harci eszközöket szerez be országától.
Zoom
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (j) fogadja hivatalában Mike Pompeo amerikai külügyminisztert 2019. február 11-én (kép: MTI/Szigetváry Zsolt)
Az ukrajnai helyzetről szólva úgy fogalmazott: nem engedhetjük meg, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök "éket verjen barátaink és a NATO közé". Mike Pompeo bírálta Kínát is, mondván, Kína hídfőállást próbál létrehozni Európában.
A "kézfogás" Kínával komoly gazdasági és politikai függőséget okoz - tette hozzá.
Kijelentette azt is, hogy Oroszország és Kína nem osztják a szabad országok törekvéseit.
Az amerikai külügyminiszter egy magyar középiskolásoknak szóló ösztöndíjprogramot is bejelentett, de a korrupció elleni harc támogatásáról is szólt. Hozzátette: szeretnék megerősíteni a rendészeti együttműködést. Mike Pompeo mentor- és tréningprogramok létrehozásának szándékáról is szólt.
A külügyminiszter a magyar gázbeszerzés diverzifikálását érintő kérdésre azt mondta: az nemzetbiztonsági kérdés. Minden európai ország célja az alternatív energiaforrások biztosítása - közölte.
Zoom
Szijjártó (j2) és Pompeo (b3) találkozója a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2019. február 11-én. Szijjártó Péter mellett Sztáray Péter András, a Külgazdasági és Külügyminisztérium biztonságpolitikai államtitkára (j) és Kumin Ferenc európai és amerikai kapcsolatok fejlesztéséért felelős helyettes államtitkár (j4). Mike Pompeo mellett jobbról Wess Mitchell európai és eurázsiai ügyekért felelős amerikai külügyi államtitkár (b4) (kép: MTI/Szigetváry Zsolt)
Izraelért kéz a kézben
Elkezdték újraépíteni a magyar-amerikai kapcsolatrendszer harmadik pillérét, a politikai kapcsolatokat - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten, miután amerikai kollégájával egyeztetett.
A tárcavezető a Mike Pompeóval tartott közös sajtótájékoztatón kiemelte: a korábbi években is létezett a kétoldalú kapcsolatrendszer gazdasági és védelmi pillére, de a republikánus adminisztráció hivatalba lépése óta gyors javulásnak, újraépülésnek indultak a politikai kapcsolatok is, ezt mutatja az amerikai külügyminiszter mostani látogatása is.
Kifejtette: mindez annak köszönhető, hogy a magyar kormány és a Trump-adminisztráció több általános politikai és nemzetközi kérdésben azonos vagy hasonló megközelítést képvisel. Így mindketten hazafias politikát folytatnak, ahol a nemzeti érdek az első, és azt gondolják, hogy az állam egyik alapvető kötelessége a saját polgárai biztonságának garantálása. Ezért működtek együtt az ENSZ globális migrációs csomagja elleni küzdelemben - emlékeztetett. Hozzátette: emellett mindketten meg akarják védeni a keresztény örökséget és a keresztény közösségeket világszerte, továbbá a nemzetközi szervezetekben fellépnek, hogy tisztességes megközelítést alkalmazzanak Izraellel szemben.
Zoom
A tárgyalást követő közös sajtótájékoztató (kép: MTI/Szigetváry Zsolt)
A külügyminiszter kitért arra: Magyarország a külpolitikáját mindig a kölcsönös tiszteletre alapozta, és elvi kérdésnek tekintette, hogy megvétózzon minden európai döntést, amely az Egyesült Államok szuverén külpolitikai döntéseit bírálja. "A külpolitikánk lehetővé teszi, hogy őszinték legyünk" - mondta, hozzátéve, ezért megvitathattak olyan témákat is, mint az Oroszországhoz fűződő viszony, a kínai gazdasági térnyerés és a magyar-ukrán kapcsolatok.
Szijjártó Péter hangsúlyozta: Magyarországnak fontos a 150 ezer Kárpátalján élő magyar sorsa, ezért nem tud geopolitikai kérdésként tekinteni az ukrán helyzetre.
Azt is mondta: Magyarország részesedése az EU és Kína közötti kereskedelmi forgalomból 1,2 százalék, és képmutatás Magyarországot azért bírálni, hogy szoros kapcsolatokat ápol Oroszországgal, miközben "üzletek köttetnek" Nyugat-Európa és Oroszország között.
A két ország védelmi együttműködési kereteit rögzítő megállapodásról elmondta: 1997-ben kötötték, azóta megváltoztak a biztonsági kihívások, ezért modernizálni kell az egyezményt. A tárgyalásokat lezárták és a megállapodás szövegét a jövő héten az Országgyűlés honvédelmi bizottsága elé terjesztik - jelentette be.
Légvédelmi rakétákat vásárolunk tőlük, de gáz is kell
A tárcavezető hangoztatta: Magyarország megbízható védelmi és katonai szövetséges. Fontos tárgyalásokat folytatnak beszerzésekről is, és nemsokára a honvédelmi bizottsághoz fordulnak azzal is, hogy előrehaladott tárgyalások folynak a közepes hatótávolságú légvédelmi rendszerről - közölte.
Zoom
A tárgyalást követő közös sajtótájékoztató (kép: MTI/Szigetváry Zsolt)
Szijjártó Péter kitért arra: amerikai kollégája segítségét kérte, hogy az ExxonMobil mielőbb hozzon döntést, és kezdjék meg a kitermelést a romániai gázmezőkről, mert ezzel Magyarország előreléphet a gázbeszerzés diverzifikálásában.
Megjegyezte: az Egyesült Államok a második legnagyobb beruházó Magyarországon, 1700 amerikai vállalat 105 ezer magyarnak ad munkát.
Kérdésre kijelentette: Magyarország együttműködése Kínával vagy Oroszországgal nem befolyásolja azt, hogy az ország megbízható szövetséges a NATO-ban. Az Oroszországhoz fűződő viszony miatt Magyarországot érő kritikákkal kapcsolatban kiemelte: nem magyar vagy közép-európai energiacégek építenek gázvezetéket a Gazprommal.
Közölte: Közép-Európa egyoldalúan függő helyzetben van Oroszországtól az energiabeszerzés tekintetében, pedig "mi mindent megtettünk, minden beruházást végrehajtottunk", hogy más forrásból is tudjunk gázt vásárolni.
Szijjártó Péter véleménye szerint a szövetségeseken múlik, hogy sikerül-e a diverzifikáció, de Nyugat-Európának ma nem érdeke, hogy Közép-Európának ez sikerüljön, különben nem építene új gázbeszerzési útvonalat Oroszország és Németország között. Ezzel Nyugat-Európa energiabiztonsága javulni fog, "mi meg várunk, hogy a szövetségeseink olyan döntéseket hozzanak, hogy mi is tudjunk más útvonalon" gázt venni - magyarázta a külügyminiszter.
(MTI)
Frissítés: Hát persze hogy nem hagyhatta ki Pompeo Helsinkiéket és a TASZ-t
"Civil" szervezetek képviselőivel találkozott Mike Pompeo amerikai külügyminiszter hétfőn Budapesten - közölte a "Magyar" Helsinki Bizottság és a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) az MTI-vel.
„A találkozóval kiemelt figyelmet kaptak a jogállamisággal kapcsolatos aggályok és a civilek helyzete” – olvasható a közleményben.
Tudatták: Pardavi Márta, a Magyar Helsinki Bizottság társelnöke többek között a hatalommegosztás és a független igazságszolgáltatás csorbításáról, a jogállamiságot gyengítő kormányzati intézkedésekről és azokról az elmúlt években elfogadott törvényekről beszélt, amelyek
"gyengítik a magyar demokrácia szilárdságát".
Kapronczay Stefánia, a TASZ ügyvezető igazgatója a "független és sokszínű sajtó demokratikus fontosságáról" beszélt, míg Léderer Sándor, a K-Monitor igazgatója a korrupció helyzetéről számolt be a találkozón.
A civil szervezetek szerint a találkozó létrejötte és a véleményük iránti nyitottság ismét bizonyította, hogy az amerikai vezetés szövetségi kapcsolataiban is elkötelezett a jogállamiság értékeinek és a civil társadalom szerepének megvédésében.
(MTI nyomán)
(MTI)