Kunetz Zsombor: Rohadó oktatás mellett csak külföldre, vagy a gyártósornak születnek majd gyerekek

Az oxyológus szakorvos évértékelőt értékelt.

Kunetz szerint a mélyszegénységben élők kezelik majd lehetőségként a belengetett intézkedéseket, de az így született gyermekek nem tudnak kitörni, mert a felzárkózást lehetővé tevő oktatási rendszer rohad.

Ez a szakember szerint magával rántja majd az egészségügyet, és a jelenleginél is nagyobb nyomás nehezedik majd az ellátóhálózatra. Úgy fogalmazott:

„Aki tud az menekülni fog továbbra is az országból azért, hogy a gyermekeinek megfelelő oktatást és egészségügyi ellátást biztosítson.” 

Kunetz Zsombor szerint a jelenlegi tendenciák alapján az idő előtti halálozások száma drasztikusan nőni fog, és egyre kevesebben élik meg a nyugdíjkorhatárt.