Trump elleni nyomozás: az amerikai elnök korruptaknak nevezte az FBI korábbi vezetőit

Trump elleni nyomozás: az amerikai elnök korruptaknak nevezte az FBI korábbi vezetőit

Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) 2017 tavaszán nyomozást indított Donald Trump elnök ellen, mert az volt a benyomása, hogy orosz érdekeket szolgál – állította a The New York Times című napilap az internetes oldalán szombaton.

MTI

2019. január 12., 22:092019. január 12., 22:09

2019. január 12., 22:102019. január 12., 22:10

A lap névtelen forrásokra hivatkozva azt írta, hogy a vizsgálatot James Comey akkori FBI-igazgató 2017. májusi menesztése után indították el. A nyomozás a The New York Times szerint két szálon indult: az elhárítás azt vizsgálta, hogy Donald Trump tudatosan dolgozott-e Moszkvának, vagy tudtán kívül került-e az oroszok befolyása alá.

Az FBI által folytatott nyomozásnak pedig volt – a nyilvánosság számára régóta ismert – bűnügyi aspektusa, azt vizsgálták, hogy Comey menesztésével az elnök akadályozta-e az igazságszolgáltatást.

A lap állítása szerint a vizsgálat nagyon rövid idő alatt „beolvadt” a Robert Mueller különleges ügyész vezette bizottság vizsgálataiba, amelyek azt firtatják, történt-e összejátszás a 2016-os elnökválasztási kampány idején Donald Trump kampánycsapatának munkatársai és oroszok között. Erről a bizottság eddig nem hozott nyilvánosságra bizonyítékokat. A The New York Times nem írt arról, hogy milyen következtetésekre juthattak az FBI nyomozásai.

A cikkre Sarah Huckabee Sanders fehér házi szóvivő azonnal reagált, abszurdnak nevezte a lap állításait. „James Comeyt azért menesztették, mert kegyvesztett pártkatona volt, akkori helyettesét, Andrew McCabe-et pedig, aki közismert hazudozó, az FBI rúgta ki” – hangsúlyozta. Leszögezte egyúttal Trump elődjére utalva: „Barack Obama elnökkel ellentétben, aki hagyta, hogy Oroszország és más külföldi ellenfeleink erőszakoskodjanak Amerikával, Trump elnök kemény Oroszországgal”.

Nem sokkal később Trump üzenetek sorával reagált a Twitteren a The New York Times írására. Az elnök totális mocsoknak nevezi Comeyt, és felháborodik azon, hogy „minden bizonyíték és ok nélkül” vizsgálódtak utána az FBI „korrupt korábbi vezetői”. Trump „piszkos zsarunak” nevezi az FBI előző vezetőjét, aki szerinte nem megfelelően irányította a hatóságot, s kirúgása nagy nap volt Amerika számára. Az elnök a Twitteren azt állítja, hogy Mueller és a „13 dühös demokrata”, akikből a különleges ügyész csapata áll, falaznak Comeynak, ahelyett, hogy a valódi összejátszást vizsgálnák a „hazug Hillary Clinton”, kampánya és a Demokrata Párt oldalán. Trump arra is kitér, hogy sokkal keményebb volt Oroszországgal, mint George Bush, Barack Obama vagy Bill Clinton. „Sőt talán bármelyik elnöknél keményebb” – teszi hozzá Trump. James Comey és Robert Mueller egyaránt republikánus pártiak.

Comey szombaton szintén a Twitteren tett közzé egy idézetet Franklin D. Roosevelt néhai amerikai elnöktől, amivel Trump megnevezése nélkül reagált az őt ért vádakra. „Azt kérem, hogy az alapján ítéljenek meg, hogy milyen ellenségeket szereztem” – írta a közösségi oldalon az FBI egykori vezetője.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 13., szombat

Légiháború: Irán több hullámban drónrajokat indított Izrael ellen, készül a támadásra a zsidó állam

Iránból több tucat drónt indítottak Izrael irányába szombat éjszaka – jelentette az izraeli 12-es televízió. A hírt az izraeli hadsereg szóvivője, Daniel Hagari is megerősítette televíziós sajtótájékoztatóján.

Légiháború: Irán több hullámban drónrajokat indított Izrael ellen, készül a támadásra a zsidó állam
2024. április 13., szombat

Az ukrán hadsereg parancsnoka szerint nem tudják megállítani az orosz előrenyomulást

Jelentősen romlott a katonai helyzet a keleti fronton a több mint két éve orosz támadás alatt álló Ukrajnában – közölte szombaton Olekszandr Szirszkij, az ukrán hadsereg parancsnoka.

Az ukrán hadsereg parancsnoka szerint nem tudják megállítani az orosz előrenyomulást
2024. április 13., szombat

Két személy vesztette életét egy magyarországi sportrepülő lezuhanásakor

Halálos légibaleset történt Ráckeresztúrnál szombat délelőtt, a sportrepülőgépben utazó két férfi a helyszínen meghalt, a baleset körülményeit büntetőeljárás keretében vizsgálja a rendőrség.

Két személy vesztette életét egy magyarországi sportrepülő lezuhanásakor
2024. április 13., szombat

Nem kapott jogosítványt, belehajtott kamionnal egy texasi hivatalba egy férfi

Egy ember meghalt, sokan megsebesültek Texasban, amikor egy férfi lopott kamionnal, bosszúból belehajtott az állami közbiztonsági hivatal épületébe pénteken.

Nem kapott jogosítványt, belehajtott kamionnal egy texasi hivatalba egy férfi
2024. április 13., szombat

Biden szerint Irán hamarosan megtámadja Izraelt

Joe Biden időben közeli támadást vár Irán részéről Izrael ellen – az amerikai elnök erről újságírók előtt beszélt a Fehér Házban pénteken.

Biden szerint Irán hamarosan megtámadja Izraelt
2024. április 12., péntek

Az autonómia kérdését nem lehet a végtelenségig szőnyeg alá söpörni – Tízéves az Európa Tanács Kalmár-jelentése

Tíz évvel ezelőtt, 2014 áprilisában fogadta el az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése Kalmár Ferenc A nemzeti kisebbségek helyzete és jogai Európában című jelentését. A politikussal a jelentés létrejöttének történetét, utóéletét jártuk körül.

Az autonómia kérdését nem lehet a végtelenségig szőnyeg alá söpörni – Tízéves az Európa Tanács Kalmár-jelentése
2024. április 12., péntek

Tinédzserek akartak iszlamista merényleteket elkövetni Németországban

Iszlamista indíttatású terrormerénylet előkészítésének gyanújával tartóztattak le három fiatalkorút a németországi Észak-Rajna-Vesztfália tartományban – közölte pénteken a düsseldorfi főállamügyészség.

Tinédzserek akartak iszlamista merényleteket elkövetni Németországban
2024. április 12., péntek

Putyin: eddig humanitárius okokból nem támadtuk az ukrán energetikai infrastuktúrát, de most kénytelenek voltunk reagálni

A dél-ukrajnai Dnyipropetrovszk és Herszon megyében az energetikai infrastruktúrát támadták orosz drónok az éjszaka – közölték pénteken az ukrán hatóságok.

Putyin: eddig humanitárius okokból nem támadtuk az ukrán energetikai infrastuktúrát, de most kénytelenek voltunk reagálni
2024. április 12., péntek

Hiába várják az Írországban élő románok a hazai piát és cigit, lekapcsolta a NAV a szállítmányt

Több mint ezer liter alkoholos italt, valamint cigarettát találtak a pénzügyőrök Nagylaknál egy román furgonban – tájékoztatta Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken az MTI-t.

Hiába várják az Írországban élő románok a hazai piát és cigit, lekapcsolta a NAV a szállítmányt
2024. április 12., péntek

Iohannisszal a stratégiai partnerségről, Zelenszkijjel a kárpátaljai magyarok jogairól egyeztetett Sulyok Tamás

Sulyok Tamás köztársasági elnök Klaus Iohannis román államfővel és Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel is egyeztetett csütörtökön a Vilniusban tartott Három Tenger Kezdeményezés csúcstalálkozón – tájékoztatott a Sándor-palota.

Iohannisszal a stratégiai partnerségről, Zelenszkijjel a kárpátaljai magyarok jogairól egyeztetett Sulyok Tamás