Cadmus fordítás Cadmus
Diplomácia

2019. 01. 12.

Assad elnök újjáépíti az örmény népirtás emlékművét Deir Ezzorban

2019. 01. 12.

George Barseghyan, a Szíriai Örmény Közösség elnöke az ArmenPress hírügynökségnek azt nyilatkozta, hogy örmény üzletemberek egy csoportjával közösen találkoztak Bashar Al-Assad szíriai elnökkel. A megbeszélés célja a szíriai-örmény kapcsolatok erősítése volt. 
Az első lépés az volt, hogy találkozót kértek Assad elnök úrtól, melybe ő hamar beleegyezett. A találkozón nem csak az elnök úr volt jelen, hanem számos magas rangú szíriai tisztviselő is. Barseghyan elmondta, hogy Assad elnök úr megígérte, hogy felújítja azt az emlék templomot, melyet az örmény népirtás emlékére emeltek, és melyet a Nuszra Front terroristái pusztítottak el Deir Ezzorban.
A szíriai kormány jelentős figyelmet fog szentelni az ilyen projekteknek, főleg az olyan országokkal melyek a nehéz időben is kiálltak Szíria mellett. Örményország ugyanis a háborús időszakban se szakította meg diplomáciai kapcsolatát Damaszkusszal és nem zárta be szíriai nagykövetségét. Sőt, a háború alatt még segélyszállítmányokat is küldött Szíriába. Éppen ezért a közeljövőben kezdődő újjáépítési munkálatokban és egyéb projektekben jelentős szerepe lesz Örményországnak.
Assad elnök úr jó kapcsolatokat ápol az örmény közösséggel, és éppen ezért tartja fontosnak az örmény emlék templom felújítását. Ez a jó viszony pedig kihatással van Damaszkusz és Jereván kapcsolatára is.
Orientalista.hu – Al-Isfahani Forrás: Al-Masdarnews

Megosztom:

, , , , , , , , ,




Back to Top ↑