Nyitókép: 777blog.hu/Thaler Tamás

 

A magyar és a nemzetközi sajtó is élénken követi a bangladesi sziámi ikrek szétválasztását, amelyet egyedül egy magyar orvoscsoport vállalt el. A két éves kisgyermekek immáron Budapesten várják a műtétsorozatot, amelynek vezetője Csókay András: az idegsebész a Kossuth Rádiónak nyilatkozva elárulta, hogy gyakran  imádságban és a szentmisében jön rá a következő lépésre.

 

“Elején állunk egy műtétsorozatnak, amely a bőr tágítását jelenti, ez borzasztóan fontos része a szétválasztásnak. Három nagy részből áll a munkánk, az első során az érpályák körüli közös vénákat választottuk szét Bangladesben, összesen 14 órán keresztül, ebben Dr. Hudák István barátom volt a segítségemre, aki nélkül el se vállaltam volna az ikrek szétválasztását. Ez sikeres volt, így most már nem az a borzasztó magas, 50-70 százalékos halálozási aránnyal nézünk szemben. Így is nagyon nagy a veszély, a szülők engedélye kell mindenhez. Most négy hónapig biztosan itt lesznek a gyerekek, addig tágítjuk a bőrt, ezt követően pedig jön a végső szétválasztás.

 

(…)

 hirdetes_400x285  

 

Rengeteget foglalkoztam koponyasérültekkel, többek között gyermekekkel is, a doktori dolgozatomat is ebben a témában írtam. A legfontosabb azonban a gyakorlás, amelyet a boncteremben végzek friss elhunytakon. Még így is rengeteget kell imádkozni, mert ez egy nagyon nagy feladat, nincs a világon olyan idegsebész, akinek háromnál több ilyen esete lenne.

 

Sokat imádkozom, hogy megkapjam a Jóistentől azokat a tiszta gondolatokat, amelyek tudományosak.

 

(…) Mély imádságban jöhetnek meg azok az intuitív tudományos ötletek, amelyek segítenek. Például három napja az egyik szentmisén megint feljebb léptem egy lépcsővel, ott jutott eszembe, hogy egy adott problémát, amit eddig nem tudtam megoldani hogyan fogom tudni. Ez a folyamat már egy éve van így.

 

(…)

 

Három-négy millió születésre jut egy sziámi ikerpár: Európában őket sajnos abortálják, ezért születnek inkább a harmadik világban. Az ikrek 2-5 százaléka születik csak a fejüknél összenőve, a többiek például a válluknál.”

 

A beszélgetésre a Kossuth Rádió január 9-i, Jó napot, Magyarország című műsorában került sor. Az interjú ’16:37′-től hallgatható meg az alábbi linken – mediaklikk.hu

 

Szemlénk leirata a 777blog.hu-n jelent meg.

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!