Le kell mondania Toroczkainak a Mi Hazánk elnökségéről?

Volner János válaszolt az Alfahírnek.

A napokban előkerült egy fotó, amelyen náci karlendítéssel látható a Mi Hazánk Ifjainak vezetője a mozgalom néhány szimpatizánsával együtt. A kép a fiatalok veszprémi találkozóján készült, és ezt osztotta meg az Instagramon az ifjak vezetője, Walter Pál Péter.

A fotó gyorsan elterjedt a magyar sajtóban, és a botrány következtében Waltert visszahívták tisztségéből. Dúró Dóra, a Mi Hazánk elnökhelyettese közleményben tudatta: pártjuk elnöksége visszahívta országos főszervezői tisztségéből Walter Pál Pétert.

Az ügy pikáns folytatása, hogy most a Mi Hazánk elnökének, Toroczkai Lászlónak kellett magyarázkodnia egy karlendítős fotó miatt. A politikus szerdán este az ATV Egyenes Beszéd Kontra című műsorának volt a vendége, ahol elmondta, a karlendítés miatt Walter Pál Pétert leváltották, majd a helyére Sarnyai Vivient választották.

Toroczkait a műsorban szembesítették azzal, hogy Sarnyai közösségi oldalán olyan képek jelentek meg, amelyeken Nürnbergben látható a náci Birodalmi Pártnapok helyszínén (az úgynevezett Reichsparteitagsgelände-n, ahol Adolf Hitler beszélt náci híveinek). Egy másik fotóról is szó esett, amelyen pedig a karlendítő Toroczkai látható egy focimeccsen.

A képet én osztottam meg a Facebook oldalamon évekkel ezelőtt. Ez egy futballmeccs Rómában” – mondta Toroczkai László. Szerinte „Rómában ez a köszöntés nem náci köszöntést jelent, hanem a stadionban a csapatoknál használják”.

Példaként említette, hogy korábban Silvio Berlusconi, Olaszország korábbi miniszterelnöke is hasonló „római köszöntéssel”, ezzel a karlendítéssel köszönt, továbbá később Róma polgármestere szintén így fogadta a rómaiakat.

Csütörtöki sajtótájékoztatóján az Alfahír megkérdezte Volner Jánost, hogy mit gondol, le kell-e mondania Toroczkainak a karlendítős fotó miatt, ha ugyanezért visszahívták tisztségéből Walter Pál Pétert. Volner hárította a válaszadást, és azt mondta, Toroczkai ezzel kapcsolatban már „részletes és megnyugtató” választ adott az ATV műsorában, a továbbiakban nem kíván foglalkozni ezzel a kérdéssel. A Mi Hazánk politikusa azt is hozzátette: „természetesen semmilyen náci karlendítése nem volt” Toroczkainak.