Az orosz katonai tanácsadók ezekben a napokban javában képzik, tanítják be Bassár el-Ászád szíriai elnök katonáit a Moszkva által Szíriának eddig már leszállított három darab Sz-300-as légvédelmi rakétarendszer kezelésére. Közben Igor Konasenkov vezérőrnagy, az Orosz Védelmi Minisztérium szóvivője mai közleményében figyelmeztette a Szíriával szomszédos országokat, hogy jól gondolják meg a Szíria területe ellen végrehajtandó provokatív katonai lépéseket – írja az izraeli Má’áriv című újság.
Zoom
Sz-300-as rakétarendszer nyolc keréken, Moszkvában (fotó: Reuters)
Az Il-20-as orosz felderítő repülő szeptemberben történt lelövése, illetve a fedélzetén tartózkodó tizenöt orosz katona halála után Moszkva Sz-300-as légvédelmi rakétarendszereket adományozott Bassár el-Ászád szíriai elnök hadseregének. Az Sz-300-as orosz rakétarendszer nem olyan pontos és hatásos, mint a nála jóval korszerűbb Sz-400-as, ám jól kiképzett kezelőkkel ez is komoly veszteséget képes okozni a támadó félnek. Az Orosz Védelmi Minisztérium mai közlése szerint az orosz légvédelmi rakétarendszerek kezelésére az orosz katonai tanácsadók éppen ezekben a napokban tanítják be a Szíriai Arab Hadsereg katonáit.
Zoom
Igor Konasenkov vezérőrnagy, szóvivő
Az Sz-300-as föld-levegő légvédelmi rakétarendszerek Damaszkusznak történt leszállítása után ma megszólalt Igor Konasenkov vezérőrnagy, az Orosz Védelmi Minisztérium szóvivője, aki figyelmeztette a Szíriai Arab Köztársasággal szomszédos országokat, hogy mostantól óvakodjanak a Szíria elleni provokatív katonai cselekményektől. Ha megnézzük a térképet, látjuk, hogy a Szíriai Arab Köztársaságnak csupán két olyan szomszédja van, amely az utóbbi években bombázgatni szokott az arab országban: Törökország és Izrael. Az erélyes figyelmeztetés címzettje nyilván nem Törökország, hanem Izrael, mert a törökök éppen az elmúlt órákban indítottak komolyabb szárazföldi támadást a kurdok ellenőrizte észak-szíriai Kobáne (arabul: ’Éjn el-’Áráb) határváros ellen, s Damaszkusz támogatója, Moszkva egyelőre hallgat.
Zoom
Sz-300-as ezúttal lánctalpakon (fotó: hurriyetdailynews.com)
Igor Konsenkov figyelmeztetésében kiemelte: „Aki bármilyen ellenséges cselekedet végrehajtását tervezi, előtte jól fontolja meg a szándékát, mert jobban jár, ha tartózkodik a Szíria elleni provokációktól.” A Má’áriv idézi az orosz Izvesztyija című lap két héttel ezelőtti hírét, amely szerint Moszkva már le is szállított három Sz-300-as rakétarendszert Damaszkusznak.
H. J. – Kuruc.info