A két politikai párt vezére ismét a kedvenc témáikon – az ingyenes ebéden és a nyudíjkorhatár-plafonon – veszett össze, ám a helyzet a Kočner-üggyel kapcsolatban éleződött ki a leginkább.

 

Robert Fico, a Smer-SD elnöke és Richard Sulík, az SaS elnöke az RTVS „Öt perc múlva 12” (O 5 minút 12) televíziós műsorában folytatott éles eszmecserét. Mindkét pártvezér a számukra oly kedves témákon veszett össze, mint az ingyenes ebéd és a nyugdíjkorhatár-plafon.

 

A helyzet azonban akkor vett éles fordulatot, amikor Ján Kuciak újságíró és menyasszony, Martina Kušnírová gyilkosságát kezdték el elemezni, s ezután Marián Kočner már csak hab volt a tortán.

 

 hirdetes_810x300  

Először mindkét párelnök a másik szemére vetette a maffialistás Kočnerrel valós ismertséget, majd a helyzet drámaisága ezután kezdett el fokozódni.

 

Jozef Hajko műsorvezető azt kérdezte Ficotól, nem fél-e attól, hogy mit rejt Kočner széfje. Fico először azzal védekezett, hogy Kočnert még meg sem vádolták, másrészt közölte, ő nem tudhat arról, hogy ki, mit rejteget a széfjében.

 

Nincs mitől félnem“ – mondta Fico.

 

Mire Sulík úgy reagált, hogy attól kéne félnie, hogy börtönbe kerül. „Én megértem, hogy Ön Kočnert védi, mert félnivalója van” – mondta Sulík.

 

Maga miről beszél? Honnan tudjam, hogy kinek mi van a széjfében. Az isten szerelmére, mitől kellene félnem“ – regált a volt kormányfő.

 

A börtöntől“ – vágott vissza az ellenzéki vezér.

 

Ne haragudjon, ilyet merészel mondani a politikai ellenfelének? Hogy börtönben a helye?“ – kérdezett vissza Fico.

 

Hiszen maga oda való“ – ütötte tovább a vasat Sulík.

 

Fico a vitaműsor végén komoly hangon kijelentette, hogy Sulík megnyilvánulásai elfogadhatatlanok, és a bocsánatkérését fogja kérni.

 

Kikérem magamnak az ilyen vulgáris viselkedést, és azt is, hogy Sulík egyenesen börtönbe küld engem. Elvárom, hogy bocsánatot kérjem. Elfogadhatatlan, hogy egy EP-képviselő azt mondja egy háromszoros kormányfőről, hogy börtönben a helye. Ez hallatlan“ – zárta le Fico.

 

HNonline.sk

Nyitókép: SITA

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!