Két órába sem telt bele, és megtalálták Marcit. Csak így tovább, reméljük, a többi bírálat is célba ér!
Zoom
Korábban írtuk: Hová lett a Jobbik elnökhelyettese?
Október 9-én az ATV Egyenes beszéd című műsorának volt a vendége Gyöngyösi Márton, a Jobbik tavasszal megválasztott elnökhelyettese. Gyöngyösi Márton szavait portálunk már röviden kommentálta, az elnökhelyettes szereplése megítélésem szerint valóban szánalmas volt. Egyik, portálunk által is idézett mondata azonban szöget ütött a fejembe, méghozzá akkorát, hogy kénytelen voltam megnézni a Jobbik hivatalos oldalát.
Zoom
Gyöngyösi Márton az ATV stúdiójában úgy fogalmazott, hogy „kidobtuk Dúró Dórát meg Toroczkait, most meg utánuk dobtuk a másik hármat”. A másik három: Volner János, Apáti István és Fülöp Erik. Volnert valóban „kidobta” a vezetés, a másik két képviselő esetében azonban Gyöngyösi tévedett. Ők maguk léptek ki a frakcióból, Fülöp még a pártból is, őket tehát nem „dobta ki” senki. Ha Gyöngyösi szavával élnék, azt is mondhatnám, saját maguk dobták ki magukat.
Viszont azt is tudjuk, hogy Volner és Apáti a Jobbik elnökségének a tagja. Illetve ezt már múlt időben kellene írni, bár nem tudom, hogy a kongresszus által megválasztott vezetőket ki „dobhatja ki”.
A Jobbik alapszabályában ezt olvasom:
114. § Az Országos Elnökség szavazati joggal bíró tagjai: a Jobbik elnöke, elnökhelyettese, hat alelnöke, és az Országos Választmány elnöke.
115. § az Országos Elnökség ülésein állandó meghívottként részt vesz: a Pártigazgató, és a Gazdasági Igazgató.
Ezek szerint a Jobbik elnökségének összesen 9 tagja van. Azon azért elgondolkodtam, milyen érdekes lehet Szabó Gábor szerepe az elnökségi üléseken. Ő ugyanis választmányi elnökként hivatalból tagja az elnökségnek, pártigazgatói minőségében viszont meghívottként vesz részt az üléseken. Fontos személy ő, mondják, szürke eminenciás, nem is nagyon jelenik meg a nyilvánosság előtt, annyira lefoglalja a pártigazgatói és választmányi elnöki kettős kötődés.
Egyszóval az elnökségnek 9 állandó tagja van, én pedig Gyöngyösi tévészereplése után arra voltam kíváncsi, jelenleg hány elnökségi tagot tart nyilván a párt hivatalos oldala.
Október 10-én este tíz óra négy perckor ellátogattam a jobbik.hu oldalra. Megnéztem az elnökségi tagok névsorát, el is mentettem. Érdekes, hogy a névsor Szabó Gáborral kezdődik, Sneider Tamás elnök úr csak utána következik. Ez sokat elárul arról, ki is az úr a háznál.
Zoom
Az elnökségnek jelenleg 6 tagja van, ez tehát egyharmadnyi lemorzsolódás a néhány nappal ezelőtti állapothoz képest. Úgy is fogalmazhatnék, ez bizony kisebb holokauszt a jobbik háza táján. De ki az a három ember, aki eltűnt az elnökségből? Volner János és Apáti István mellett eltűnt az arcképcsarnokból Gyöngyösi Márton is. Az elnökhelyettes úr. Aki egy nappal korábban annyira örült a többiek kidobásának.
Ki dobta Gyöngyösit Volnerék után? Tudja valaki, mi történt vele?
B.