Ezt a matricát próbálta meg az EchoTV stúdióasztalára ragasztani a Jobbik szóvivője

A Fidesz strómanjának tévéjében járt Jakab Péter, és üzenetet is hagyott.

A jobbikos szóvivő a Napi aktuális stúdiójában Gyurcsány Ferenc 2006-os szavait idézve azt mondta, a fideszes tévé végig hazudta az elmúlt másfél-két évet, teljesen nyilvánvaló volt, hogy amit mondanak, az nem igaz. Így nem volt igaz például az sem, hogy Vona Gábor elnök Allah mellett tett volna hitet, a fideszes sajtó azonban mégis ezt terjesztette, beleértve az EchoTV-t is.

Jakab Péter miután felelevenítette, hogy mennyit hazudtak róluk ebben a tévében, és elhárította a műsorvezető sokadik témaelterelési kísérletét is, a beszélgetés egy pontján felállt, és egy matricát próbált meg Velkovics Vilmos műsorvezető elé ragasztani az asztalra, amin a Magyar Idők fideszes pártlap helyreigazítása szerepelt:

A videón nem látszik, hogy pontosan mi szerepelt rajta, de mi megszereztük:

Ez a helyreigazítás mint látható, a Magyar Idők honlapján szerepelt, és bírósági ítéletnek eleget téve ismeri el, hogy a választási kampány egyik legerősebb fideszes lejáratása hazugság volt.

„Valótlanul állítottuk, hogy Vona Gábor egy törökországi előadása során hitet tett Allah mellett” – áll a helyreigazításban.

Jakab Péter teljes szereplése, benne a gyermekeit ivadékoknak nevező Bayer Zsoltnak való válasszal (4:10-nél a matricás jelenet):