Ma 2024 április 20. Tivadar napja van. Holnap Konrád napja lesz.
Lázár betyár keményen beszólt Márki-Zaynak

Lázár betyár keményen beszólt Márki-Zaynak

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Na végre!

Azt tapasztalom, hogy feszültség van a városban, a dolgok nem jó irányba haladnak. A város fejlődése megtorpant. Egyetlen tanácsot tudok adni ebben a helyzetben a polgármesternek és a képviselőknek, hogy dolgozzanak. Vitákra, problémákra és a bajokra egyetlen megoldás van, a munka

– írta Facebook-oldalán Lázár János, a térség országgyűlési képviselője.

Már azt is hallottam, hogy én felelek a hódmezővásárhelyi aszfaltrajzverseny, szilvalekvárfőzőverseny és a Mikulás ünnepség elmaradásáért is. Én elmondtam a képviselőtestületnek és elmondom mindenkinek, aki hozzám fordul vagy engem ebbe bele akar ráncigálni, hogy én voltam tíz évig a város polgármestere, azt a munkát befejeztem, most a térség országgyűlési képviselője vagyok és a Parlamentben igyekszem képviselni minden egyes választópolgárt: azt is, aki rám szavazott, azt is, aki nem. Városüzemeltetési problémákkal sem Makó városában, sem Hódmezővásárhelyen nem foglalkozom

– hangsúlyozta Lázár János.

]]>www.demokrata.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Gasztronómia (539) Tereb (146) Szépségápolás (15) Jobbegyenes (2788) Alámerült atlantiszom (142) Heti lámpás (312) Emberi kapcsolatok (36) Rejtőzködő magyarország (168) Belföld (10) Titkok és talányok (12) Nézőpont (1) Autómánia (61) Vetítő (30) Gazdaság (705) Flag gondolja (36) Nagyvilág (1310) Kultúra (7) Mozaik (83) Sport (729) Életmód (1) Történelem (18) Tv fotel (65) Mozi világ (440) Politika (1582) Egészség (50) Irodalmi kávéház (537) Mondom a magamét (7546)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>