A szakember szerint a fejfájáson és a fáradtságon kívül a koncentrációzavar is a folyadékhiány jelei közé tartozik.

 

A rendszeres folyadékbevitel nemcsak a test működéséhez fontos, de a frissesség és a fiatalság megtartásához is. A szakember szerint a fejfájáson és a fáradtságon kívül a koncentrációzavar is a folyadékhiány jelei közé tartozik.

 

 „A szervezetünknek rendszeres folyadékbevitelre van szüksége ahhoz, hogy meg tudjon szabadulni a testben felgyülemlő mérgező anyagoktól. Abban az esetben, ha nem tartjuk be a megfelelő folyadékbevitelt, akkor a test felfogja a vizet és vele együtt a mérgező anyagokat is. Ezeket aztán elraktározza a zsírszövetekben, ami később a testsúlyemelkedésben nyilvánul meg. Úgy érezzük, mintha fel lennénk puffadva, a bőrünk egészségtelennek és petyhüdtnek tűnik, mindemellett pedig a cellulitisz is sanyargatni fog bennünket“

 

– magyarázta Martina Dvořáková táplálékszakértő.

 hirdetes_810x300  

 

A hőségben a testünk egyenesen kiált a tiszta vízért, ezért naponta két-három liter fizet kellene fogyasztanunk. „Minden tíz kilogramm után naponta 0,3–0,4 liter vizet kellene meginnunk, ami azt jelenti, hogy egy 70 kilogrammos nőnek naponta 2,1–2,8 liter folyadékot kellene elfogyasztania“ – pontosított a specialista.

 

 „Nagyon meleg időben olyan ásványvizet ajánlatos fogyasztani, ami nátriumot és klorid-inokat tartalmaz, ugyanis ezek az anyagok pótolják azt a sót, amit a test magas hőmérséklet során nagyon gyorsan elveszít“

 

– mondta Dvořáková. A folyadékbevitelbe nem számítódik bele a kávé, az erős fekete te, a sós leves, valamint az édesített, szénsavas üdítők.

 

„A cukor az üdítőkben megemeli a kalóriaértékét, így könnyen elveszítjük az ellenőrzést afelett, hogy a nap folyamán mennyi cukrot fogadott be a szervezetünk. A mesterséges édesítőszereket tartalmazó üdítők időnkénti fogyasztása színesítheti a folyadékbevitelünket, de nem szabad, hogy az egész napos folyadékbevitelünk csak ilyen folyadékoból álljon“

 

– tette hozzá.

 

A citrom- vagy lime szelet, a mentalevél éppen úgy színesítheti a tiszta vizet, mint az uborka, a gyömbér vagy a bogyós gyümölcsök. A szervezet rendszeres hidratációjára megfelelőek a gyógynövényteák, a proteines italok, valamint a smoothie, amely nagyon alacsony cukortartalommal, de annál magasabb fehérjetartalommal rendelkezik.

 

Aktuality.sk/Körkép.sk

Nyitókép: iStockphoto

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!