A Jobbik Jászi Oszkárék nyomdokain

Úgy hiszem, minden józan, nemzetben gondolkodó magyarnak lehet a megmaradt Jobbikosok között néhány ismerőse, aki élete legnagyobb csalódásai közé tartozik. Többeknek Z. Kárpát Dániel, biztos van, akinek Sneider, nekem Vona Gábor, Balogh Gábor és Gyöngyösi Márton.

Vonára nem vesztegetek szót, hosszú lenne. S lehet, hogy az én készülékemben van a hiba, mert száz százalékig hitelesnek éreztem minden gyergyói előadását. Személyesen nem tett rám ennyire jó benyomást, de hittem a szerepalakításának. Az ő esetét azzal zártam le magamban, hogy vagy szkizofrén vagy a legjobb színész-politikus, akit ismertem, vagy mindkettő.

Balogh Gáborral évekig együtt dolgoztam a Jobbik nemzetpolitikai kabinetjében, stratégiai gondolkodású, nemzeti értékrendet való, pengeagyú és jó tollú embernek ismertem meg. Marcival egy társaságába jártunk, kevesebbet találkoztunk, de fel sem merült bennem, hogy valaha a nemzeti erőket a nemzetárulóktól elválasztó árok két oldalán fogjuk magunkat találni. (Félreértés ne legyen, nem mondom, hogy a  Fideszen belül nincsenek olyanok, akik még most is a hajdani SZDSZ értékrendjét képviselik, sőt, épp most megy ádáz harc a nemzeti és a nemzetietlen erők között a kultúra témájában. Azt viszont igen, hogy a Jobbik lepaktált a nyíltan nemzetellenes erőkkel, az SZDSZ szellemi-politikai utódpártjaival az egyre karakteresebben nemzeti kormány ellen.)

A minap elolvastam Balogh Gábor militarista metaforáktól hemzsegő, pátosszal átitatott írását arról, hogy a kormány elleni háborúban ki kell tartani az utolsó leheletig és nem kell tüzelni a fegyvertársakra.

De kik is a fegyvertársak?

Megmondja Gábor: az ellenzék. 

DK-tól a Jobbikig.

No hát így állunk.

A militarista hasonlatok és metaforák valamint a pátosz ellen semmi kifogásom, az viszont, hogy Balogh Gábor ex-SZDSZ-esekkel képzelje magát egy lövészárokban tüzelve a nemzetközi fronton súlyos harcokat vívó, s minden túlzás nélkül a Trianon utáni Magyarország élén álló Horthy Miklóshoz hasonlítható Orbán Viktorra, bizony sok volt nekem.

Ezt nem hagyhattam szó nélkül.

A szöveg a tegnapi Magyar Időkben jelent meg.

A Jobbik Jászi Oszkárék nyomdokain

A minap erőt vettem magamon és végigolvastam egykori harcostársam, Balogh Gábor eszmefuttatását arról, hogy az utolsó töltényig harcolni kell a legitim magyar kormány ellen. Karöltve bárkivel, meg is nevezi implicit a fegyvertársakat: a teljes ellenzékkel.

Sőt, arra szólít fel, hogy ne szidjuk az ellenzéket, mert csak rájuk lehet számítani a nemzeti kormány elleni „szent háborúban”. Mely persze egyáltalán nem szent, hanem önsorsrontó, mind a nemzeti, mind az állami, mind pedig a szűk értelemben vett pártérdek szempontjából. (Természetesen a Jobbik érdekéről beszélek, mely önmagából kifordult politikai erőnek Balogh Gábor a legjobb tollú, legnagyobb íráskészséggel megáldott propagandistája. Ami történik, az egy szépreményű párt végjátéka, ami kormányra kerülés előtti politikai prostitualizálódás, az elvi önfeladás eredménye.)

Igen, így egy kalap alatt, az egész ballib siserehadat is beleértve veszi védelmébe Balogh a kormányellenes erőket és hív fel arra, hogy „a hatalomtól független média hagyja már végre békén az ellenzéket”, mert „aki mindenkire lő, az nem semleges, nem független, nem objektív, hanem eszelős” . Teszi mindezt egy olyan írásban, mely az általa vélelmezett sajtószabadság jegyében született a Hír tévé hazatérésének apropóján.

Nem tesz már különbséget saját pártja, és a vegytisztán magyarellenes, kezdettől idegen érdekeket képviselő horda között, akiket nemrég még ők szidtak a leghangosabban.

Ne feledjük, egy olyan társaságról van szó, mely 2004.december 5-én a határon kívüli magyarok ellen uszított, tőlük féltette a magyar szociális ellátórendszert, most pedig beengedne az országba mindenkit válogatás nélkül, a harmadik világ söpredékét, miközben pontosan tudni lehet, hogy ezesetben rövid időn belül megszűnik Magyarország, mint magyar ország, élhetetlenné válnak a mindennapok, s azok a jelenetek, melyeket egyelőre csak a számítógépünk képernyőjén követhetünk, amikor fekete és/vagy kreol emberek nőket bántalmaznak nemrég még virágzó európai kultúrvárosok utcáin, esztelenül rombolnak évezredes kulturális értékeket, rendőröket provokálnak, vernek vagy ölnek, továbbá lopnak, rabolnak, gyilkolnak - adott esetben saját gyermekeiket a német metrón - nálunk is mindennapossá válnak.

Ezzel a jobb sorsra érdemes Balogh Gábor, akárcsak pártja, lényegében ugyanazt a „stratégiát” követi, mint 1920 után Jászi Oszkárék a Kis-Antant orientációval.

Utóbbiak a szerbekkel akartak összefogni, a szerbeket uszították a magyarság ellen, megdöntendő a „diktatorikus” Horthy rendszert, szerb szuronyok élén akarták megszerezni a hatalmat. S az, hogy tárgyalásaik sikere esetén azok a szerb szuronyok magyar katonák testébe hatoltak volna, pusztán járulékos veszteség volt számukra. Mint ahogy az is, hogy ha netán sikerül a Jobbik-ballib összefogással megdönteni 2022-ben az Orbán kormányt, akkor az ország könnyedén a globalisták martaléka lesz.

A Jobbik szépen megmagyarázza majd, hogy engedni kellett minden nemzetpolitikai kérdésben az SZDSZ utódpártjainak, mert ha bukik a közös kormány, akkor visszajön a Rém,  a Főgonosz, a Sorosnál is nagyobb veszélyt jelentő Orbán Viktor.

Ismerős szöveg, nemde?

Mert sok kétségünk nem lehet atekintetben, hogy beadnák a derekukat lényegében bármilyen ügyben, ha az elmúlt két év eseményein végigtekintünk. Ugyan miféle elvi következetességet várhatunk egy olyan párttól, melynek elnöksége 2015 tavaszán megtárgyalta, hogy felveti-e hivatalos pártálláspontként a déli határra építendő kerítés ötletét, majd elvetette azt, mint túl radikális, felvállalhatatlan megoldást? S miután a kerítés megépült, a párt akkori elnöke előbb arról nyilatkozott, hogy az nem tölti be funkcióját, s miután bebizonyosult, hogy nagyon is betölti, akkor a párt propagandagépezete azt kezdte – hazug módon - szajkózni, hogy Jobbikos ötlet volna a kerítés.

Balogh Gábor azokkal karöltve menne harcba a törvényes magyar kormány ellen, akik szemeket lőttek ki, akiknek Szent István jobbja „tetemcafat”, a Szent Korona hol „tökfödő”, hol „micisapka”, akik hű szövetségesei az egész Európát tönkretevő globalista háttérhatalomnak. Ne feledjük, e hatalmi gócnak Soros György csak az egyik jól látható s így reflektor-fénybeállítható figurája.

S tenné mindezt most, amikor végre úgy tűnik, hogy a magyar kormány feje rászánta magát arra, hogy a kultúra terén rendet tegyen, hogy a kozmopolita nemzetellenes szellemi kútmérgezőktől megvonja az apanázst.

S teszi mindezt az az ember, szembefordulva egykori munkatársaival, barátaival és harcostársaival (nem mindegyikkel persze, vannak még néhányan, akik a Jobbik roncsain abból élnek vele együtt, hogy védik a védhetetlent, magyarázzák a magyarázhatatlant) aki a magyar filmipar egyik legértékesebb műsorának, a Hagyatéknak szerkesztője volt, aki kilátástalannak tűnő helyzetben végigharcolta a „kisátkost”, a Medgyessy – Gyurcsány – Bajnai  fémjelezte nyolc évet.

Ez ma az egykor volt nemzeti párt, a Jobbik. Az elvétett irány-okozta elkeseredettség, a frusztráció, a maga előidézte szorongatott anyagi és jogi helyzet csak fokozza a bent maradottak agresszióját, irracionalitását, gondolkodásképtelenségét és gyűlölködését.

A párt hivatalosságai szerint többen csatlakoznak, mint ahányan távoznak, ami nyilvánvaló képtelenség, mondhatjuk propaganda-hazugság, de egy pillanatra tegyük fel, hogy így van, s nézzük meg, hogy kik távoznak és kik jönnek?

A Jobbik Ifjúsági tagozatának Facebook oldalán nemzeti szempontból önleleplező hozzászólásokat lehet olvasni a Szőcs – Beke ügyben, pedig ha létezik eset, amikor még egy gyurcsányistától is elvárható lenne, hogy megszólaljon benne a magyar szolidaritás, akkor ez éppenséggel az, midőn börtönbe vetnek az egész erdélyi magyar közösség megfélemlítésének céljával ártatlan magyar embereket, akiket nem mellesleg az elsőfokú bíróság felmentett a terrorizmus vádja alól. Olvassuk csak: „Hol is élnek ezek a székely atyafiak? Ja, hogy romániában? Vannak ott törvények, amit az ott születetteknek, és élőknek, vendégeskedőknek, átutazóknak be kell tartani. Ennyi csak.”(Forrás: https://business.facebook.com/pg/JobbikIT/posts/?ref=page_internal) De van ennél szebb is: „Baromira unom már ezt a székely istenítést! Aki Magyar akart lenni, már régesrégen itt él, itt dolgozik és itt ADÓZIK! Aki ott maradt, maradjon, román már nem magyar. (…) Lassan Anglia vagy Németország lesz az unokáink szülőföldje! Megyünk, mint anno az erdélyiek ide. De, mégegyszer kihangsúlyoznám, aki ott él, az román állampolgár!” És erre kapott a Jobbik IT oldalát látogatóktól 44 like-ot, míg alatta egy józan ember, aki arra figyelmeztet tárgyilagos hangon - s nem a kormánypártot védendő - hogy nem a székelyek döntötték el a választást, 11-et. Nos, hát így állunk azokkal, akik jöttek, és azokkal akiket a Jobbik kinevel magának. A vita legnépszerűbb hozzászólása (!) szerint magyar az az erdélyi, aki emigrál Magyarországra s aki ott marad, ahová évezredes gyökerek kötik, az román.

De nincs min csodálkozni: amint a Jobbik IT táborának előre beharangozott vitája is mutatja, melyen az LMP, a Momentum és a Jobbik prominensei ütköztették nézőpontjukat épp Balogh Gábor moderálása mellett, az egykori nemzeti párt legfőbb szövetségesei továbbra is a Vona Gábor által „XXI. századi pártoknak” nevezett erők. 

Melyek egyébként a gyászos SZDSZ szellemi utódpártjai: nyíltan hirdetik, hogy támogatják homoszexuálisok házasságának legalizálását, nyíltan vállalják, hogy szorosabb együttműködést tartanának szükségesnek a kontinens tönkretételén fáradozó Unióval, bevezetnék az euro-t, lemondva ezzel a gazdasági szuverenitás egy fontos eszközéről, pont most, amikor a középtávú cél éppenséggel az Uniótól való minél nagyobb függetlenedés kellene, hogy legyen.

Simili silimis gaudet.

Összefogunk a nemzet ellenségeivel nemzeti jelszavak és nemzeti zászlók alatt a törvényes magyar vezetés ellen.

Pont, mint Károlyiék, akik, ne feledjük, a magyar függetlenség piros-fehér-zöld mázával öntötték le katasztrófa-politikájukat, prédálták szét az országot s tették volna azt a megmaradt csonka-honnal is, ha lehetőségük lett volna rá.

Borbély Zsolt Attila