A Bukarestben kormányzó Szociáldemokrata Pártot (PSD) gyalázó egyedi svéd rendszámtáblája miatt indított bűnvádi eljárást a román rendőrség hétfőn egy Svédországban élő, szabadságra hazatért román állampolgár ellen.

A hatóság hétfő hajnalban Bukarestben állította meg – a már két hete Romániában közlekedő – Razvan Stefanescut, majd bevonta jogosítványát és lefoglalta a – kormánypárt rövidítését egy román obszcén szitokszóval társító – hétbetűs egyedi forgalmi rendszámot.

A román rendőrség azt állítja: a 45 éves férfi Romániában érvénytelen rendszámmal közlekedett, amiért hat hónaptól két évig terjedő börtönbüntetés vagy bírság szabható ki. A közlemény szerint az Interpol stockholmi irodája arról tájékoztatta a román rendőrséget, hogy a szóban forgó egyedi rendszám csak Svédország területén használható.

A rendőrség rámutatott, hogy a Románia által 1980-ban ratifikált 1968-as Bécsi Egyezmény szerint minden forgalmi rendszámnak számokat és betűket is kell tartalmaznia, tehát Romániában Stefanescu autójának kizárólag betűkből álló egyedi rendszáma érvénytelen, és itt csak az – adatbázisokban és az autó irataiban is szereplő – "állandó forgalmi rendszámát" használhatta volna.

A bukaresti svéd nagykövetség ezzel szemben egy hétfői Facebook-bejegyzésben azt állította: az egyedi svéd rendszámok érvényesek az Európai Unió egész területén, azzal a kikötéssel, hogy a gépkocsivezetőnek rendelkeznie kell mind az állandó, mind az egyedi rendszámot tartalmazó hivatalos iratokkal.

Romániában a M..EPSD rendszámmal július 18-án hazatérő – és azóta több ízben is igazoltatott, de egyéb rendőri intézkedés nélkül elengedett – svédországi vendégmunkás sajátos kormányellenes megnyilvánulása hatalmas médiavisszhangot keltett, és azonnal követőkre talált. A szabad fordításban "Kapd be PSD" üzenetet azóta számtalan látható helyre felfestették az országban, de Kolozs megyében olyan gazda is akadt, aki a repülőtér közelében lévő termőföldjén, a Kolozsvárra érkező repülőkből jól látható módon a gabonából vágta ki a kormánypártot gyalázó feliratot.

Romániában másfél éve rendszeresen utcai demonstrációkkal, aláírásgyűjtésekkel és alkotmányossági óvásokkal tiltakozik az ellenzék az igazságügyi törvények módosítása ellen, mivel – a tiltakozók szerint – a reform valóban a korrupt politikusok felelősségre vonásának meggátolását szolgálja.

Baranyi László / MTI