Ma 2024 március 28. Gedeon, Johanna napja van. Holnap Aguszta napja lesz.
A szívószál lett az emberiség ellensége?

A szívószál lett az emberiség ellensége?

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)

Az amerikai demokraták betiltanák az egész országban a műanyag szívószálak használatát.

 

mert szennyezik a környezetet. Ez hasznos ötletnek tűnhet. Csakhogy ez nem más, mint figyelemelterelés: a szívószálak a tengerentúli műanyaghulladék 0,2 százalékát adják. Tessék esetleg a vegyipar azon részeit elővenni, akik a műanyagtermékek zömét előállítják! Persze akkor mi lesz a kampánytámogatásokkal?!

Egy nagyon okos felmérés szerint egy amerikai élete során 30-40 ezer szívószálat fogyaszt el, ami a szemétben végzi utána. Hogy ezt miért teszik, én nem igazán értem. Nyilván túl sokat járnak gyorsétterembe, vagy utálják a poharakat, esetleg az oktatási rendszerük nem teremtette meg a lehetőségét, hogy ollóval kinyissanak egy dobozos tejet.

Magyarországon még a zacskós tejjel is meg tudtunk küzdeni, sőt, a dobozos kakaót is fel tudtuk bontani szívószál nélkül. Nekem speciel az elmúlt évtizedekben egyszer sem jutott eszembe, hogy ilyesmit használjak. De ez ebből a szempontból részletkérdés.

Főleg, mert mostanában műanyag kupakot tesznek szinte minden termékre. Ezeket is betiltják az okos tengerentúli demokraták? Remélem, mert ezekből szerintem több kerül a szemétbe, mint a szívószálból.

Azonban nem akarom elbagatellizálni a műanyag szemét környezetszennyező hatását. Csak ha komolyan akarnak ez ellen küzdeni, akkor vegyék is úgy ezt az ügyet!

A szívószál-szemét az összes amerikai műanyag hulladéknak mindössze a 0,2 százalékát adja. Ez ellen háborút hirdetni nem más, mint parasztvakítás. Viszont kényelmetlen lenne a maradék 99,8-at forszírozni…

Mert azt minden jóhiszeműségem ellenére sem tartom valószínűnek, hogy ez csak az első lépés.

A minap láttam a tévében egy Greenpeace aktivistát. Nevét nem írom le, még meghurcolják, hogy nem a magyar demokrácia állapota, a CEU sorsa és az álcivil szervezetek, hanem a vizek minősége miatt aggódott.

Ő azt mondta, igen, létező gond, hogy egyesek műanyagot dobnak a folyókba. Azonban véleménye szerint a legnagyobb probléma az, hogy egyes üzemek a szemetüket és minden hulladékukat a közeli vizekbe eresztik le, netán egyenesen ciánnal szennyezik.

Ebből nekem az következik, hogy elsősorban ezeket a vállalatokat kellene elővenni, szabályozni. Természetesen világos előttem az amerikai demokrácia logikája: képviselő az lesz, aki elég kampánypénzt szed össze. És hát kinek van sok pénze..?

Az is világos, hogy a modern liberalizmus lényege a jelentéktelen, társadalmat alig érintő ügyek felturbózása. Amitől úgy tűnnek fel, hogy nagyon harcolnak a szabadságért, az emberi jogokért, avagy a környezetvédelemért.

Miközben pusztán a szívószál eltüntetése árán akarják megóvni az egész környezetszennyező iparág profitját. Hogy hozzájuk ne nyúljon senki, ne szabályozzák, ne korlátozzák őket, mentsék meg a hasznukat, éves prémiumukat.

Aztán majd gyártanak papír, bambusz, vagy tudom én, milyen szívószálat – természetesen valamelyik vegyipari multi leánycége, amelynek még washingtoni támogatást is szerez a demokrata képviselő.

Ha valami ellen küzdünk, tényleges, és nem látszatmegoldások kellenek. Valódi tettekre van szükség!

Máté. T. Gyula - ]]>https://matete.pestisracok.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Heti lámpás (310) Emberi kapcsolatok (36) Mozaik (83) Életmód (1) Nagyvilág (1309) Kultúra (6) Tv fotel (65) Gasztronómia (539) Politika (1582) Sport (729) Nézőpont (1) Vetítő (30) Történelem (17) Gazdaság (702) Mondom a magamét (7501) Tereb (146) Szépségápolás (15) Irodalmi kávéház (537) Mozi világ (440) Alámerült atlantiszom (142) Jobbegyenes (2778) Autómánia (61) Flag gondolja (36) Titkok és talányok (12) Egészség (50) Rejtőzködő magyarország (168) Belföld (10)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>