Évekig le volt tiltva az Országház és a Képviselői Irodaház (a Fehér Ház) számítógépeiről a magyar közélethez képest is kiemelkedően homofób, antiszemita, idegen- és cigánygyűlölő Kuruc.info portál, de a héten ez megváltozott – írta szerdán az Index.
Zoom
A lap jobbikos forrásai (merthogy ilyenek is vannak egy zsidó portálnak) akkor azt állították, Kövér László házelnök döntött úgy, hogy feloldja a tiltást, és a tegnapi cikk a vélelmezett okot is sugalmazta:
A Kuruc.info országházi blokkolásának vége egybeesik a Jobbikon belüli szakadással, amit a tisztújító gyűlés indított el, amikor a párt radikális oldalát képviselő Toroczkai László alelnök kevéssel maradt alul a néppártosodást támogató Sneider Tamással szemben az elnöki székért folyó szavazáson.
A szűk vereség után platform alapítását hirdette meg Toroczkai, majd mellé állt a Jobbik frakciójából Dúró Dóra is, akiket a párt ezután kizárt soraiból. A Kuruc.info a radikális hangot képviseli, a Jobbik néppártosodását tévútnak tartja. A portál kedden már arról írt, hogy Sneider csak Vona Gábor visszatérését készíti elő: „2022-ben ismét Hanuka Gabi ígérheti holtbiztosra a győzelmet” – írta a portál.
Az Index megkereste az Országgyűlés Hivatalát, akik csütörtökön közölték, informatikai probléma miatt lett ideiglenesen elérhető az oldal.
Ezt írták:
Az Országgyűlés Hivatalának többlépcsős védelmi (tűzfal) rendszerében a különböző gyártótól származó, különféle funkciót betöltő szoftverek ütközése miatt történt meg az, hogy a blokkolt oldalak egy része - köztük a kuruc.info oldal - ideiglenesen elérhetővé vált az Országgyűlés Hivatalának számítógépeiről. Az Országgyűlés Hivatalának belső szabályzata szerint nem látogathatók: a bűncselekmény(eke)t bemutató, a bűncselekmény elkövetésére felhívó, a pornó, a rasszista, a warez, a fegyverekre, robbanó anyagokra vonatkozó információkat tartalmazó, a kábítószerek előállítására vonatkozó információkat tartalmazó, a phishing (adathalász), az internetes fogadási, szerencsejáték, a játék, a Hivatal érdekeit sértő, vagy a jóízléssel egyéb módon össze nem egyeztethető oldalak. Az Index állításával ellentétben Kövér László házelnök semmilyen döntést nem hozott és semmilyen utasítást nem adott a blokkolt tartalmak feloldására.
Nem nagy ügy
A tiltás egyébként eddig is könnyen kijátszható volt, korábbi cikkünk a cenzorok eszén túljáró Németh Zsolt korábbi jobbikos képviselő fényképe alatt:
Zoom