Túszdráma zajlik Párizs belvárosában. Egy magára erősített bombát viselő férfi két embert ejtett túszul. Az elkövető kedd délután rontott be az egyik lakóházba, majd fenyegetőzni kezdett. Eredetileg három embert akart túszul ejteni, de egyikük elmenekült. Tíz háztömböt lezárt a rendőrség.

 

FRISSÍTVE: 20:30 – Kevéssel este 8 előtt a francia különleges erők behatoltak az épületbe és kiszabadították a túszokat. A túszejtőt elfogták. Az elkövetőt több külföldi portál is „terroristaként” említi. Sajtóértesülések szerint a támadó kérésének megfelelően a túsztárgyaló engedélyezte, hogy az iráni nagykövetség egyik diplomatája beszéljen a túszejtővel. Ekkor már négy órája zajlott a dráma, a rendőrség pedig egyre nagyobb körben zárta le a környéket. Miután a diplomata beszélt az elkövetővel és átvette az francia kormánynak szánt üzenetét, a különleges erők behatoltak az épületbe kiszabadították a túszokat.

 

Sajtóértesülések szerint a túszejtő egy belvárosi ház belső udvarán barikádozta el magát. A rendőrség közlése szerint a férfi az iráni nagykövettel akar beszélni, állítólag rajta keresztül akar üznetet küldeni a francia kormánynak.

 hirdetes_810x300  

 

A Daily Mail információi szerint az elkövető benzinnel locsolta le két túszát, egyikük egy várandós nő.

 

A hely, ahol a támadó elbarikádozta magát, egy informatikai cég irodájának ad otthont. Mikor belépett és rátámadt az ott lévőkre, az egyik férfinek sikerült elmenekülnie, bár kapott egy erősebb ütést a túszejtőtől.

 

 

Dailymail.co.uk

Nyitókép: Dailymail.co.uk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!