Minden jel szerint a következő szezontól két magyar klubbal gazdagodik a szlovák jégkorong Tipsport Extraliga. A hír nem új keletű, azonban most már egyre tisztábban látszik, hogy meg is valósul a kezdeményezés.

 

A magyar jégkorong az utóbbi időben egyre pozitívabb képet mutat, ennek egyik példája az is, hogy Magyarország rendezte idén a divízió 1/A jégkorong-vb-t is Budapesten. Tény az is – és ebben szurkolók és szakemberek egyaránt egyetértenek -, hogy a magyar Erste Liga messze alulmúlja színvonalban és terhelésben az osztrák vagy szlovák élvonalat.

 

Magyar részről nem az első eset, hogy külföldi bajnokságba jelentkezik be magyar jégkorongcsapat. Volt már rá példa 2007-ben, amikor az osztrák élvonalban, az EBEL-ben indult a Fehérvár AV19. Ennek jótékony hatása érezhető volt 2008-ban a válogatott szereplésén, amikor feljutottak az A-csoportba.

 

 hirdetes_810x300  

2 csapat, 1 milló euró

 

A magyar kormány jóváhagyásával és támogatásával az Ersteliga két éllovasa, a MAC Budapest és a DVTK Jegesmedvék a következő szezonban már a szlovák bajnokságban játszanának, ám a szlovák fél még húzódozik.

 

Többen üdvözölnék a két magyar klubot. Persze nem felebaráti szeretetből, vagy a versenyszellem miatt. Sokkal inkább azért, mert csapatonként fél millió eurót kell kifizetnie az indulásért a magyar szövetségnek – évente.

 

A nehéz anyagi körülmények között létező szlovák jégkorongsport a magyarok által befizetett illetéket szétosztaná a szlovák élvonalbeli klubok között, ami egy klubnak 100 ezer eurót jelentene egy-egy szezonra. Itt megjegyezzük, hogy az élvonalbeli klubok éves költségvetése sok esetben az évi 1 millió eurót sem éri el Szlovákiában.

 

Mivel évi félmillió eurót egyik magyar csapat sem tud egyedül kigazdálkodni, a magyar állam a jelek szerint magára vállalná a költségeket. A Magyar Közlöny hétfői száma szerint 1,88 millió euró értékben hagytak jóvá kiegészítő támogatást a magyar jégkorong-szövetség részére, melyből valószínűleg részben a szlovák ligában való indulást, részben a magyar Erste Liga fejlesztéseit finanszíroznák.

 

A Dennik N szlovák napilapnak Fodor Ádám, a szövetség mediális menedzsere is megerősítette, hogy bár még nem tettek pontot az ügy végére, de valószínűleg ez lesz a felállás.

 

Légiós-stop a magyaroknak

 

Habár elsőre úgy tűnhet, hogy igencsak könnyelműen osztogatja a pénzt a magyar állam, azt el kell ismerni, hogy  Magyarországon egyelőre nincs olyan szinten a jégkorongsport – sem infrastrukturálisan, sem játékosilag- –  hogy válogatott szinten igazi ellenfelei lehessenek a „nagyoknak”. Ahhoz pedig, hogy nemzeti szinten eredményes lehessen, kellenek az intenzív, leterhelt, és keményebb, kiegyensúlyozottabb bajnokságokban szereplő magyar játékosok.

 

Hogy a MAC és a DVTK ne „játszhassa ki”, hogy állami támogatással szerepelnek erősebb ligában, a hírek szerint a magyar szövetség kikötötte, hogy játékoskeretükben nem lehet hatnál több légiós, így a stabil magot mindenképpen magyar játékosok alkothatnák.

 

Nem ördögtől való a vegyes liga

 

Európában több helyen találkozhatunk „vegyes ligákkal”. Az orosz KHL-ben például finn, kínai és szlovák csapat is játszik, az osztrák EBEL-ben olasz, cseh, magyar és horvát csapatok is helyet kapnak. A magyar ligában két román és egy osztrák csapat is szerepel. Ezzel szemben a svédek, finnek, svájciak, németek és a csehek zárt nemzeti körben tartják saját élvonalukat.

 

Szlovákiában sem ez lenne az első eset, hogy külföldi klub csatlakozik a hokiligába. Idén ugyanis a 2. ligában a KH 58 Sanok lengyel klub, illetve a Kanadai Magyar Hokiklub Budapest is helyet kapott.

 

Körkép.sk

Nyitókép: index.hu/illusztráció

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!