A ferencvárosi rendőrök elfogták azt a két cigányt, akik elvették egy padon alvó ember pénztárcáját, majd az egyikük a bűncselekmény szemtanúját bántalmazta. Harmadik társukat, a 19 éves Farkas Erik Gézát a nyomozók továbbra is keresik.
Amint azt hírül adtuk, 2018. május 27-én 5 óra 35 perckor Budapest IX. kerületében, a Boráros téri villamosmegállóban három cigány elvette egy padon alvó ember pénztárcáját. A bűncselekményt egy szemtanú észlelte, és szóváltásba keveredett az elkövetőkkel, ezért őt a társaság egyik tagja többször megütötte, majd elmenekültek a helyszínről. A férfi nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.
A ferencvárosi rendőrök másnap, 2018. május 28-án azonosították az elkövetőket, akik közül a 21 éves mezőnagymihályi cigányt Budapest VIII. kerületében, a Blaha Lujza téren, a 23 éves testvérét otthonában elfogták. A nyomozók őrizetbe vették és gyanúsítottként hallgatták ki őket, valamint előterjesztést tesznek előzetes letartóztatásuk indítványozására.
A rendőrök harmadik társukat, a 19 éves Farkas Erik Gézát továbbra is keresik.
Zoom
A Budapesti Rendőr-főkapitányság IX. kerületi Rendőrkapitányság kéri, hogy aki Farkas Erik Gézát felismeri, tartózkodási helyéről vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, akár névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 Telefontanú számán, a 107 vagy 112 központi segélyhívó számok valamelyikén - olvasható a Police.hu-n.​