Ma 2024 április 20. Tivadar napja van. Holnap Konrád napja lesz.
Orbán-gyűlölő balos lehet a hazánkra szégyent hozó magyar nő

Orbán-gyűlölő balos lehet a hazánkra szégyent hozó magyar nő

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Figyelem, felkavaró történet következik!

Egy kedvesnek tűnő, valójában álnok magyar házaspár a kiskorú gyerekeikkel együtt lopta végig Indonéziát - írja a ]]>Bors.]]>

A helyi Indonesia Expat nevű lap azt írja, hogy a németként bemutatkozó, csinos, fiatal édesanya kétségbeesetten rohant oda egy kávézó teraszán ücsörgő helyihez, Frenza Fairuz Firmansyahhez. H. Enikő Annamária azt állította, hogy férje, Róbert kártyájáról nem tudnak pénzt felvenni, és nem tud ételt venni a kislányainak. Frenza habozás nélkül adott nekik pénzt, majd másnap különböző turistalátványosságokhoz is elvitte a családot, megebédeltette és megvacsoráztatta őket, sőt a fényképezőjét is kölcsön adta az asszonynak. A hideg zuhany akkor érte, amikor rájött, hogy a család fizetés nélkül, a gépével együtt lelépett. Mint kiderült ezt a galád trükköt többször is eljátszották az országban, amelyhez nem átállották két kislányukat is felhasználni.


Eddig a Bors tudósítása, ám érdemes a részletek mögé is nézni. Az indonéz sajtóban ugyanis nem annyira szégyenlősek, így ott lehozták a csaló házaspár nőtagjának teljes nevét, fényképét és az útlevelének a másolatát is.

Neve annyira ritka, hogy a Facebookon is értelemszerűen csak egy található belőle.

És ha ezt a Facebook-oldalt végigböngészi az ember, kiderül, hogy több, Orbán Viktort és a kormányt ócsárló bejegyzést is közzétett, többek között "Ha Orbán marad, én megyek" elnevezésű csoporttól is osztott meg tartalmat.

Vagyis egy ízig-vérig baloldali gondolkodású "hölggyel" van dolgunk.

Vajon miért nem lepődtünk meg?

Mauhrer Zoltán
 

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Történelem (18) Gasztronómia (539) Emberi kapcsolatok (36) Gazdaság (705) Autómánia (61) Vetítő (30) Mozaik (83) Életmód (1) Tv fotel (65) Tereb (146) Irodalmi kávéház (537) Jobbegyenes (2789) Rejtőzködő magyarország (168) Mondom a magamét (7549) Belföld (11) Titkok és talányok (12) Politika (1582) Mozi világ (440) Kultúra (7) Nézőpont (1) Egészség (50) Flag gondolja (36) Sport (729) Nagyvilág (1310) Heti lámpás (312) Alámerült atlantiszom (142) Szépségápolás (15)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>