Váratlanul félbeszakadt az Országgyűlés alakuló ülését előkészítő tárgyalás

Egy óra sem kellett, hogy megakadjon a folyamat.

A fideszes politikus nem adott magyarázatot a történtekre, és a kérdések megválaszolása nélkül elviharzott. Vele egy időben az ellenzék politikusai átvonultak egy szomszédos terembe, hogy folytassák a tegnap megkezdett tárgyalásokat a parlamenti együttműködésükről.

Egyelőre nem tudni, hogy mi okozta a váratlan programváltozást, hiszen eredetileg a tárgyalást több órásra terveztek, az első szünetre pedig csak délután fél egykor került volna sor.

A pártok a mandátumigazolást, az esküokmányok aláírását, az ülésrendet, a tisztségviselők megválasztását és a bizottsági rendszer kialakítását, tehát általában véve az Országgyűlés május 8-i alakuló ülését készítenék elő a mai megbeszélésen.

A legnagyobb viták általában a bizottsági helyek elosztása körül szoktak kirobbanni, lehetséges, hogy az ellenzéki pártok ennek kapcsán olyan javaslatot tettek a Fidesznek, amit a kormánypárti honatyák nem voltak hajlandók elfogadni.

Remélhetőleg hamarosan újabb részletek is kiderülnek.

A szétesőben lévő LMP az ellenzéki pártok frakcióival egyeztetne

Saját soraiban sem tud rendet tartani az LMP, amelyben nemrégiben Hadházy Ákos és Sallai R. Benedek csapott össze csúnyán, ráadásul a választók közül sokan okolják a pártot az újabb fideszes kétharmadért, most mégis úgy csinálnak, mintha ismét ők lennének az ellenzéki összefogás kezdeményezői.